EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Jelentősen csökkent a hazai gázfogyasztás tavaly az előző évhez képest, és észrevehetően kevesebb áramot is használt fel az ország.
A háztartások több mint 23, a gazdasági szereplők pedig csaknem 25 százalékkal csökkentették földgázfelhasználásukat 2022 utolsó hónapjában 2021 azonos időszakához képest – derült ki az Energiaügyi Minisztérium közleményéből. A tárca a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján közölte azt is, hogy
a 2022-es teljes évben a lakosság 16,6, a gazdasági szereplők pedig 17,2 százalékkal kevesebb gázt használtak fel, mint 2021-ben.
Áramból is kevesebbet fogyasztott az ország: decemberben több mint 7,1, 2022-ben összesen pedig összesen közel 3 százalékkal 2021-hez képest.
A minisztérium szerint a csökkenés hátterében több tényező áll:
A gáz esetében hazai tárolókban még elérhető készlet a fűtési szezon feléhez közeledve, újabb mennyiségek nélkül is mintegy három hónapra lenne elegendő – a korábbi évek nagyobb téli igénybevételével számolva – írták.
Kétértelmű választ adott az energiatárca, megmentik-e a sokszoros rezsitől a bérlőket
Nem jelenti ki egyértelműen, hogy korrigálni fognak, de a ferencvárosi polgármester még bízik benne, hogy megteszik. Mint azt Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester beszámolója alapján vasárnap megírtuk, hiába ígérték meg a kormány részéről, nem visszamenőleg, csak januártól jár minden lakás után kedvezményes energiatarifa azoknál az állami és önkormányzati ingatlanoknál, melyek jogilag nem társasházak.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.