Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nagyon lassan halad az állami napelemes támogatások előlegeinek kifizetése, Gulyás Gergely elnézést kért.
Szánalmas és borzalmas a teljesítményünk, nem is mondom, eddig mennyit fizettünk ki
– mondta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter az állami napelemes támogatásokról. A miniszter elismerte, hogy a hiba egyértelműen az állam oldalán van, és elnézést kért a lassú kifizetésekért. Eddig 3750 pályázati nyertes nyújtott be előlegigénylést, ebből január végéig 813-at fognak kifizetni. Az előlegigénylések összértéke 7,8 milliárd forint, ebből 1,2 milliárdot fizethetnek ki január végéig.
Ehhez alaposan fel kell pörgessék a kifizetéseket, mivel az elérhető hivatalos statisztika alapján noha a több mint 43 ezer pályázó közül már 35 ezren tudhatják magukat nyertesnek, ám csütörtökig mindössze 41-en jutottak hozzá a támogatáshoz, összesen 78 millió forint értékben.
A kormány napelem-politikája enyhén szólva nem konzisztens. A szóban forgó pályázat az eredeti elképzelés szerint pontozásos rendszerben figyelembe vette volna, az országban hol található a fejleszteni tervezett épület, hány eltartott gyerek van a háztartásban. Végül ezek a szempontok kikerültek a pályázatból.
A pályázatot az eredeti elképzelések szerint négy körben bonyolították volna, de ebből a kormány a harmadik és a negyedik ütemet menet közben törölte.
A kormány általában véve is pálfordulást hajtott végre a lakossági napelemes fejlesztések ügyében. Az egyik jelentős változás, hogy az újonnan napelemes rendszert telepítők számára határozatlan időre megszűnt a hálózati csatlakozás lehetősége. Így a hálózati föltáplálás lehetősége, az újonnan telepített napelemes rendszerek által termelt áramot vagy azonnal elfogyasztja az adott háztartás, vagy veszendőbe megy – kivéve, ha a rendszert akkumulátorokkal is kiegészítik. Bármely esetben jelentősen romlik a beruházás megtérülése.
Az energiahivatal továbbá a már korábban telepített rendszerrel, élő szerződéssel rendelkező ügyfelek esetében is megszünteti a szaldó elszámolás lehetőségét 2023 végével. A szaldó elszámolás a háztartások számára kedvező, mivel a hálózatra feltáplált mennyiségű áramot onnan térítésmentesen lehet vételezni. A másik elszámolási metódus, a bruttó elszámolás sokkal kedvezőtlenebb, ebben a szolgáltató egy meghatározott áron vásárolja meg a hálózatra feltermelt áramot, és egy másik áron adja el a hálózatról vételezett áramot.
Gulyás Gergely a mostani kormányinfón ismét azzal indokolta a változásokat, hogy az elektromos hálózati infrastruktúra nem bírja az elmúlt években rohamosan terjedő lakossági napelemes fejlesztéseket kezelni. A további bővülésre így csak a hálózat fejlesztése után van lehetőség.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.