Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az üzemből 650 embert küldenek el.
Jövő januártól nem gyártanak majd hűtőszekrényeket az Elextrolux nyíregyházi gyárában. A vállalat azután döntött erről, hogy megvizsgálta a 650 főt foglalkoztató üzem kapacitásának kihasználtságát és a jövőbeli mennyiségi előrejelzéseket.
„A hatástanulmány eredménye, valamint a jelenlegi üzleti környezet megkövetelte, hogy cselekedjünk. Célunk továbbra is, hogy biztosítsuk az Electrolux hosszú távú gazdasági növekedését, növeljük a versenyképességet a hűtőszekrény termékkategóriában” – mondta Gönczy Sándor, az Electrolux Csoport szenior alelnöke, az Electrolux Magyarország ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a kollektív szerződésben garantált jogokon felül olyan támogató programot terveznek kidolgozni az érdekképviseletekkel, amely méltányos, és segíti a dolgozóik jövőbeli elhelyezkedését.
Az Electrolux az illetékes minisztériummal és a helyi önkormányzattal vizsgálja a telephely további hasznosításának lehetőségeit.
A döntés nem érinti a vállalat tevékenységét Jászberényben: ott az Electrolux továbbra is az új energiatörvény követelményeinek megfelelően kifejlesztett hűtőket gyárt.
A közlemény szerint a nyíregyházi gyár termelésének leállása nem lesz hatással a termékek kiszállítására, az Electrolux vásárlóira, ügyfeleire.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Egyszerre többet is.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.