Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Gazdasági Versenyhivatal megszüntette az eljárást.
Lezárta a vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Ingatlan.com üzemeltetőivel szemben, mert nem bizonyosodott be a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés.
Az Ingatlan.com Zrt.-t az ingatlanos portál hirdetés-kiemelési rendszere miatt kezdte vizsgálni a versenyhatóság tavaly februárban. A rendszer magánhirdetői egy speciális kreditrendszer alapján juthattak előre a weboldal megjelenítési sorrendjében, a GVH pedig az előzetes vizsgálat alapján azt valószínűsítette, hogy az üzemeltető elhallgatja ennek lényeges jellemzőit a fogyasztók elől.
A részletes eljárás során azonban kiderült, hogy a hiányolt információk – vagyis az előresorolás kreditrendszerét érintő működési részletek – nem minősültek egyértelműen jelentősnek a fogyasztói döntéshozatal során. A portál magánhirdetőit így nem érte sérelem, mivel egyéb információkból megkapták az ügyleti döntéseikhez elegendő tájékoztatást a hirdetéseik rangsoráról.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.