Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Értelmetlennek tartják a projektet.
Megszüntette a Duna-Odera-Elba csatorna tervezett megépítésével kapcsolatos területek zárolásáról hozott korábbi döntéseket a cseh kormány - közölte Martin Kupka közlekedési miniszter szerdán Prágában. "Kormányunk egy koronát sem adott erre a projektre, mert értelmetlennek tartjuk" - mondta a miniszter újságíróknak.
"A döntés gyakorlatilag a Milos Zeman államfő által szorgalmazott projekt végét jelenti" - mutatott rá közleményében Ivan Bartos regionális fejlesztési miniszter, a kormánykoalíciós Kalózpárt elnöke.
Az évtizedek óta fel-felmerülő témát Zeman hozta vissza újra a nagypolitikába, amikor első beiktatása után, 2013 tavaszán közölte, hogy hivatali ideje alatt szeretné elindítani a Duna-Odera-Elba csatorna megépítését, amellyel a közép-európai országok kényelmes vízi utat, összeköttetést létesíthetnének több tengerhez. Az elképzelés megvalósíthatóságáról nincs egységes vélemény, a legtöbben vitatják ezt a lehetőségét, illetve rendkívül költségesnek és nem kifizetődőnek tartják.
A korábbi, Andrej Babis vezette cseh kormány támogatta az államfő projektjét, az építkezésnél szóba jöhető területek zárolását érintő döntéseket azonban még 2010-ben a Jan Fischer vezette kormány hozta meg. A Petr Fiala vezette kormány programjában is jelezte a projekt megszüntetését. A projektet az érintett regionális önkormányzatok többsége is elutasította.
Az új hajóút a Duna Pozsony és Bécs közötti szakaszából indult volna észak felé, és az észak-morvaországi Ostrava felett lengyel területen kapcsolódott volna az Oderához. Ostrava alatt mintegy 40-50 kilométerrel lett volna egy nyugati irányú elágazás, amely a csatornát összekötötte volna az Elbával. A tanulmány szerint az új víziút hossza, mely a régió folyóira épült volna, mintegy 2075 kilométer lett volna.
A három folyó összekapcsolásának költségeit egy 2018-ban készült tanulmány a szükséges kiegészítő beruházásokkal együtt 610 milliárd koronára (10 248 milliárd forint) becsülte.
A projekt leginkább Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát érintette, ezért a három ország szakminisztere 2017 januárjában Varsóban szándéknyilatkozatot írt alá a Duna-Odera-Elba csatorna megépítéséről.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.