Pintér Sándort is gyengíthetik az MNB-n belüli átalakítások

Kikerült a jegybanki információs körből a belügyminiszter irányítása alatt álló TEK.

  • hvg.hu hvg.hu
Pintér Sándort is gyengíthetik az MNB-n belüli átalakítások

Több igazgatóság megszűnt, néhány pedig újonnan jött létre a Magyar Nemzeti Bankon (MNB) belüli néhány héttel ezelőtti átalakítások során, felszámolták többek között a bankbiztonsági igazgatóságot. Ennek feladatai közé tartozott a jegybankot veszélyeztető fizikai-védelmi, humán és reputációs kockázatok kezelése, a biztonsági ellenőrzések elvégzése, valamint a kapcsolattartás és együttműködés a nemzetbiztonsági szolgálatok, rendvédelmi szervek mellett a Terrorelhárítási Központtal (TEK). Míg a feladatkörök többsége az új működési szabályzat szerint egy az egyben átkerült az MNB egy másik igazgatóságához, fontos különbség, hogy a TEK-kel való együttműködésről szóló rész kimaradt, vagyis a Pintér Sándor alá tartozó szerv a jövőben kisebb rálátással bírhat a pénzpiacok biztonsági vetületeire – írja a 24.hu. Ezzel szemben a nemzetbiztonsági szolgálatok jogköre a dokumentum szerint nem gyengült, ami azok után, hogy ezek a tavalyi kormányalakításkor Pintértől Rogán Antalhoz kerültek, tovább fokozhatja a két miniszter közötti feszültséget.

Ahogy demisztifikálódik Pintér, úgy pintéresedik el Rogán

Tizenkét évet kellett várnia Orbán Viktornak arra, hogy meggyengítse Pintér Sándort, akire fideszes körökben mindig is gyanakvással tekintettek. Igaz, a fideszesek körében ma már legalább annyira gyanakodva tekintenek a háttérbe vonult, de befolyásossá vált Rogán Antalra, mint régen Pintérre. A mítoszok mindkettőjüknél működnek, a váltás politikailag ezért is tökéletes.

„Az interneten fellelhető strukturálatlan információkat” is begyűjtené a jövőben a jegybank, erre újabb önálló osztályt hoztak létre az elemzésekkel foglalkozó jegybanki részlegen belül. A bigdata-elemzéseket innen a közgazdasági modellezést végző főosztálynak továbbítják majd, de az új részleg feladata lesz az adatok beszerzéséhez kapcsolódó jogi kérdések tisztázása is.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.