Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A tavalyi év pocsék volt a burgonyatermesztőknek, az idei jobb lehet. Sok termesztő most hozhatja meg hosszú távú döntését: megéri-e krumplival foglalkozni.
Idén várhatóan nem csökken a burgonya belföldi termőterülete; a téli csapadék jót tett az ültetvényeknek - az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács. Az érdekképviselet a vetőburgonya-rendelések alapján valószínűsíti, hogy a termelők nem hagynak fel tevékenységükkel, és a termőterület 6 ezer hektár fölött marad. Bíznak abban is, hogy nem ismétlődik meg a rendkívüli, tartós meleggel párosuló, hónapokon át tartó aszály, amely a legfőbb oka volt annak, hogy tavaly a szokásos 40-45 tonnáról 30 tonna alá esett a hektáronkénti hozam.
Magyarországon így mindössze 144 ezer tonna étkezési burgonyát takarítottak be 2022-ben, miközben az éves fogyasztás évente meghaladja a 200 ezer tonnát, a szükséglet harmadát jelenleg behozatal fedezi. A belföldi készletek korábban általában március-áprilisig kitartottak, de idén már január közepére alig maradt. Az aszály a minőségnek sem tett jót, a száraz talajban a krumpli nem tudott egyenletesen fejlődni, Európa más országaiban is formátlanabb, foltosabb lett, mint korábban - tették hozzá.
A téli csapadék a terméktanács szerint helyreállította a talaj vízkészletét, de az enyhe tél azt jelezheti, hogy az idő megint melegebb lesz a sokéves átlagnál. Szerencsére a belföldi burgonyaültetvények csaknem 90 százalékát öntözik, csapadékpótlás nélkül Magyarországon nem is lehetne már gazdálkodni, mert a burgonya rosszul viseli a meleget és az aszályt. A legnagyobb európai versenytársakat, a francia, holland és német termelőket felkészületlenebbül érte a tavalyi szárazság, ők csak most kezdik el a költséges öntözésfejlesztéseket.
Magyarországon a következő években az öntözéskorszerűsítés mellett a tárolás lesz a fontosabb fejlesztési irány, hogy a kisebb gazdáknak ne kelljen idő előtt, nyomott áron megszabadulni a terméstől. Júniusban az új krumpli napokon belül eljuthat a vásárlókhoz, de az őszi betakarításnál már szükség van korszerű raktárakra, mert a csírázást vegyszerekkel ma már nem, kizárólag hőmérséklet- és páratartalom-szabályozással lehet gátolni.
Termeléshez kötött uniós támogatás idén már nem jár az étkezési burgonya után, de a terméktanács abban bízik, hogy pusztán emiatt nem fordulnak el a gazdák a burgonyatermesztéstől, amely egész évre szóló, állandó felkészültséget igénylő tevékenység, nem jellemző, hogy egyik évről a másikra sokan kezdenének bele vagy hagynák abba. Magyarországon is hosszabb idő alatt esett vissza a termelés, 8 éve még meghaladta a 15 ezer hektárt a krumpli termőterülete. A terméktanács szerint 2023 nagyon fontos év lesz, hiszen most derül ki, hogy az időjárási szélsőségek és más nehézségek folytatódnak-e. Jórészt ettől függ, hogyan alakul hosszabb távon a burgonyatermelés jövője Magyarországon - hangsúlyozta a terméktanács.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.