Az újságokból tudták meg a postás szakszervezetek is, hogy 1200 fős leépítés kezdődik

Nem szóltak előre a postai szakszervezeteknek az elbocsátások tervéről, csak akkor tudták meg ők is, mire készül a cégvezetés, amikor a hír kiment a sajtónak.

  • hvg.hu
Az újságokból tudták meg a postás szakszervezetek is, hogy 1200 fős leépítés kezdődik

A médiából, illetve egy, a hivatalos bejelentéssel nagyjából egy időben egy belső hálózaton közzétett hírből tudták csak meg a postai szakszervezetek, hogy 1200 fős leépítés kezdődik – írja a Telex.

„A Magyar Posta hatékonyságának növelése és működési stabilitásának megőrzése érdekében kényszerű döntést hozott: elbocsátanak 1200 főt” – állt a cég kedden kiadott közleményében. A négy nagyobb szakszervezet, amely részt szokott venni a Magyar Posta dolgozóinak bértárgyalásain, ezzel egy időben értesült a hírről. A Posta vezetőinek nem törvényi kötelezettsége hamarabb tájékoztatni a dolgozókat, mint a médiát, de „a szakszervezetek szerint szerencsésebb lett volna”, ha ők is tudnak az elbocsátásokról.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.