Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Cserpes István harminc év után válik meg cégétől, a folyamatra úgy tekint, mintha a lányát adná férjhez.
Benne vagyunk egy eladási folyamatban, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesz Cserpes, kiváló kérőim vannak
– jelentette be a Forbes márciusi számának bemutatóján Cserpes István. A vállalkozó azt mondta, azért kell eladnia a céget, mert úgy érzi, mintha gátja lenne a fejlődésnek, szerkezeti átalakításoknak. „Harminc intenzív évnél több nem várható el egy embertől” – jelentette ki.
Cserpes a nevét viselő cég, a Cserpes Sajtműhely Kft.-nek eladására úgy tekint, mintha a lányát adná férjhez – hiszen négy lánya és egy fia mellett a céget hatodik gyermekének tekinti, viszont klasszikus cégutódlásba nem akart belemenni. „A férj hozza a maga tehetségét. Ahhoz, hogy átadjam neki, olyat kell látnom, amitől tudom, hogy stabil alapokon fog állni, és kipótolja az én hiányosságaimat” – mondta.
Cserpes István jelenleg cége ügyvezetője, viszont úgy gondolja, hogy az eladás után sem fog tulajdonrészt megtartani benne, bár egy darabig még marad segíteni.
A Cserpes eladása valószínűleg két hónapon belül végleges lesz tulajdonosa számítása szerint, Cserpes István pedig azt mondta, azután fél évig másra sem vágyik, minthogy szőlőt kapáljon badacsonyi telkén.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.