Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A szokásos késő esti Magyar Közlönyben jött ki két határozat a vízügyekhez kapcsolódó pénzekről.
Ismét belenyúlt a kormány a költségvetésbe a kedd késő este kiadott Magyar Közlöny egy határozatával. Igaz, ezúttal olyan módon, amiben nem túl sok kivetnivalót találhatnak azok sem, akik sokat kritizálják a heti szintű módosítgatásokat: a rendkívüli kormányzati intézkedésekre félretett tartalékokból osztanak ki 21,1 milliárd forintot, ennek a keretnek pont az a célja, hogy olyan feladatokra lehessen pénzt adni belőle, amit a költségvetés megírásakor még nem lehetett előre látni.
A pénz jelentős része, 19,3 milliárd forint arra megy el, hogy a tavalyi aszály által okozott károkat kompenzálják. További 1,8 milliárd forintot pedig az Országos Jégkármérséklő Rendszer működtetésére adnak oda.
Kiadtak még egy, szintén a vízhez kapcsolódó rendeletet: Orbán Viktor felkérte Varga Mihályt, hogy találjon a költségvetésben 240 millió forintot arra, hogy az iváncsai ipari park vízellátását, szennyvíz- és csapadékelvezetését meg tudják építeni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.