Megegyezett Ukrajna és az IMF, több ezer milliárd forintnyi támogatás érkezhet

Négyéves programról egyeztek meg az IMF és Ukrajna tárgyaló delegációi, 15,6 milliárd dollárral segítheti az IMF Ukrajna pénzügyi stabilizálását.

  • hvg.hu
Megegyezett Ukrajna és az IMF, több ezer milliárd forintnyi támogatás érkezhet

Megegyeztek a tárgyaló delegációk, Ukrajna a következő négy évben 15,6 milliárd dollár (azaz átszámítva 5630 milliárd forint) támogatást kaphat a Nemzetközi Valutaalaptól – jelentette be az IMF.

A szervezet nemrég változtatta meg a szabályait, így már azok az országok is kaphatnak támogatást, amelyek „különlegesen magas bizonytalanságban” vannak, ez a besorolás pedig mindenképp igaz a mostani Ukrajnára.

Az IMF közleménye alapján arra lehet számítani, hogy ez a pénz nem közvetlenül az ország védelmére megy majd, hanem arra, hogy miközben az orosz agresszió óriási pusztítást végzett és az ukrán költségvetésből nagyon sok pénz elmegy a védekezésre, lehessen valamiből rendbetenni a legnagyobb gazdasági károkat is.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.