Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A visszavonulás ellenére több önkormányzat feltett kézzel adja át az értékes ingatlanjait.
Makó tokkal-vonóval az első szóra átadná az intézményeit annak a három egyháznak, amelyek benyújtották az igényüket az intézményekre, szerdán döntenek a képviselők a már elkészült előterjesztésről. Pedig március 13-án a szegedi püspök nem csak a kübekházi, hanem valamennyi polgármesternek egy jóval engedékenyebb levelet küldött.
Makó, és nyilván még egy sor önkormányzat, mégis átadja az ingatlanokat. Az egyik makói ellenzéki képviselő, mivel a többséget adó kormánypártiak aligha tiltakoznak az átadások ellen, ezer forint vételárral meghirdette az ingatlanokat az egyik ingatlanos oldalon. Mucsi Tamás, legalább a figyelmet próbálja felhívni ezekkel a hirdetésekkel arra, hogy nagy értékű épületekről mond le az önkormányzat, és szinte kivétel nélkül olyanokról, amelyekhez édeskevés köze volt az egyházaknak, amelyek most ingyen megkapják azokat.
A februári levélhez képest már mérlegelésre is lehetőséget ad a szegedi püspök. A levélben Kiss-Rigó László szemrehányást is tesz az ellenkező polgármestereknek, amikor azt írja, hogy ezzel politikai síkra terelték az ügyet. Mindenesetre három lehetőséget ajánl a korábbi, február 23-án kelt levélben elég egyértelműen leírtakkal ellentétben: vagy átadják, vagy „jelenleg" nem adják át, harmadik lehetőségként pedig az általuk használt ingatlan egy részének átvételét ajánlja a püspök.
Békésszentandráson, ahol Sinka Imre polgármester első hevületében azt nyilatkozta, hogy inkább bilincsben vigyék el, mintsem átadnák az iskolához tartozó ingatlant, éppen hétfőn délután tartják azt a testületi ülést, ahol megtárgyalják az ügyet. A polgármestert és társait a másodjára postázott levélben zavarja, hogy az átadás megtagadását megengedő résznél a püspök odabiggyesztette a „jelenleg" szót. Pontosan úgy szól a mondta, hogy az egyházmegye tudomásul veszi, hogy nem adják át az ingatlant, és jelenleg jogi lépéseket sem tesznek emiatt. A békésszentandrási testület azt szeretné, ha a szegedi püspök megnyugtatná őket hivatalosan is, hogy örökre lemond az iskolai ingatlan átvételéről.
Más fideszes polgármestereknek sem tetszett feltétlenül a „gesztus”, de akikkel közülük beszéltünk, azt mondták, nem kellett volna akkora médiakampányt indítani, hanem ahogy ők is tették, csendben alkudozni. Többen elérték így is, hogy egyelőre nem viszi el az egyház az iskolájukat.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.