Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A második legnagyobb magyar bankcsoport vezetése nem tart attól, hogy a bankválság közvetlen negatív hatással lehet a pénzintézetre.
Másfélszeresére nőtt az MKB Csoport adózás utáni nyeresége – a Budapesti Értéktőzsdén kiadott gyorsjelentése alapján a korrigált nyereség 176,6 milliárd forintot tett ki. A „korrekció” lényegében a kormányzati intézkedéseket jelenti, elsősorban a banki különadókat, de ugyanígy a kamatstopot is, ezek összességében csaknem 86 milliárd forintot húztak ki a csoport zsebéből, a Budapest Bank első negyedévi eredményével korrigált eredmény így 107 milliárd forintot tett ki.
Az infláció mindenesetre növelte a tavaly az MKB Bank mellett a Budapest Bank, a Takarékcsoport és a csődbe ment Sberbank portfólióját is integráló csoport bruttó bevételét. A 41,1 százalékos bővülés legnagyobb részét a kamatbevétel növekedése adta, ezen a soron 109 százalékos (2019 milliárd forintos) pluszt könyvelt el az MKB.
A csoport mérlegfőösszege 8,9 százalékkal nőtt, és így 2022 végén 10 614 milliárd forintot tett ki – mondta el a gyorsjelentésről beszámoló sajtótájékoztatón Krizsanovich Péter, az MKB Bank és a Magyar Bankholding pénzügyi vezérigazgató-helyettese. A hitelállomány (beleértve a Sberbanktól átvett hitelállományt) 11,7 százalékkal nőtt, ezen belül a lakossági ügyfeleknél 10,9 százalékos volt a bővülés. A fedezett (jelzálog) hitelek esetében a csoport tartotta a 16 százalék körüli piaci részesedését, a fedezetlen hiteleknél (pl. személyi kölcsön, hitelkártya) 34,2 százalékos volt a növekedés, amivel 13,3 százalékról 16,4 százalékosra növelte piaci részét a csoport.
A vállalati hiteleknél ugyanakkor megőrizte a társaság a piacvezető szerepét, ehhez a bruttó hitelállomány 19,3 százalékos növekedése is hozzájárult.
Krizsanovich világossá tette: az erős inflációs nyomás ellenére is csökkenteni tudta kiadás/bevételi rátáját a bank, a csaknem 20 százalékos tőkemegfelelési mutató jóval az előírás fölött van, a menedzsment nem számít arra, hogy az amerikai és európai banki turbulenciák közvetlen negatív hatással járnának a csoport számára.
Az MKB Csoport, amelynek anyacége a Magyar Bankholding az MKB, a Budapest Bank és a Takarékbank egyesülésével jön létre, a fúzió utolsó lépése a május elsejei hétvégén várható, amikor a Takarék is beintegrálódik az MKB-ba, a csoport innentől MBH Bank néven működik tovább. Az átállás részleteiről hamarosan beszámol a bank - jelezték a sajtótájékoztatón.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
Magyar Péter magára vette.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.