Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Elkészültek végre a 2023-as nyugdíjak meghatározásához szükséges legfrissebb szorzók – derül ki a friss Magyar Közlönyből.
A Magyar Közlöny március 30-i számában végre megjelent a valorizációs szorzókról szóló kormányrendelet. Egy adott évben nyugdíjba vonulók havi nyugdíjának megállapítása összetett számítással történik, az legfontosabb paraméterek közé tartoznak az egyes évekre megállapított úgynevezett valorizációs szorzók, amelyek az átlagos nettó keresetek alakulásához igazodnak.
A frissen nyugdíjba vonulók idén januártól igényelhették a 2023-es évre a nyugdíjelőlegeket, amelyeket még a 2022-es valorizációs számok alapján kalkulálták ki. Azonban ezeket az új szorzószámok alapján újraszámítják, a közlönyben megjelent számsorok alapján.
Az április 2-án, vasárnap hatályba lépő legújabb szorzótábla szerint például az 1950-ben szerzett fizetésekre 525,405-ös (!) szorzó vonatkozik, az 1980-as kereseteknél pedig 91,059 a szorzó értéke, míg a 2000-esnél 6,169. Majd például a 2010-es nettó bérek esetében ez az érték 2,587. Az öt legutolsó évben pedig: 2017-re 1,737-es, a 2018-ra 1,56-os, 2019-re 1,401-es, 2020-ra 1,277-es, 2021-re pedig 1,175-ös szorzó vonatkozik. (A 2022-es évre értelemszerűen a szorzó értéke 1.)
A valorizációs szorzókra azért van szükség, mert ezekkel lehet hozzáigazítani a nyugdíjazás előtti évek, évtizedekben szerzett fizetéseket a nyugdíjba vonuláskor kapott keresetekhez. Az érintettek munkával töltött évei alatt nemcsak a béreket meghatározó tényezők változnak, de összegszerűen sem lehet direkt beszámítani a nyugdíjba a régi járandóságot. Például egy 1980-ban szerzett párezer forintos havi fizetés ma már nyilvánvalóan kevés lenne.
Minden év elején, így a 2022. január és március közötti időszakban benyújtott nyugdíjigények esetén is, csak nyugdíjelőleget állapítanak meg, hiszen a nyugdíj összegének végleges kiszámításához szükséges valorizációs szorzószámokat a harmadik hónapban teszik közzé (ez tavaly nem jött össze, 4 napot késett a jogszabály) – ez történt meg csütörtök este. A 2023. első negyedévében nyugdíjat igénylők részére a végleges nyugdíjösszegük meghatározására nyitva álló ügyintézési határidő 2023. április 15-én jár le, addig csak nyugdíjelőleget állapíthatnak meg a részükre.
Az új nyugdíjvalorizációs szorzók:
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.