Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Brent hordónkénti nyers kőolaj több mint 5 százalékot drágult.
Vasárnap jelentették be a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC), valamint a kartellen kívüli, Oroszország vezette termelői csoportnak a tagjai, hogy önkéntesen tovább csökkentik az olajtermelésüket: a tavaly októberben elhatározott, 2023 végéig tartó, napi 2 millió hordós csökkentést most további napi 1,15 millió hordós mérsékléssel fokozzák. Ahogy megírtuk, a termelés visszafogásához hozzájárul Szaúd-Arábia, Omán, Algéria, Kazahsztán, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek, Irak, és Oroszország is.
A döntésre gyorsan reagált a piac: a Brent nyers kőolaj hordónkénti ára 84 dollár fölé ugrott, vagyis több mint 5 százalékkal drágult – írja a BBC. A British Petrol és a Shell részvényárfolyama több mint 4 százalékkal emelkedett hétfőn.
Közgazdászok arra figyelmeztetnek, hogy tartós olajáremelkedés esetén nehezebb lesz visszafogni az inflációt. Az Egyesült Államok azt kéri a termelőktől, hogy inkább növeljék a teljesítményüket annak érdekében, hogy az energiaárakat lejjebb nyomják. Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője azt mondta: „Nem gondoljuk, hogy a csökkentés tanácsos lenne ebben a pillanatban, amely bizonytalanságot eredményez a piacon – és ezt világossá is tettük”.
Vannak arra vonatkozóan is félelmek, hogy a mostani áremelkedés hamarosan megmutatkozik az üzemanyagköltségekben is, de a brit Royal Automobile Club (RAC) szerint ettől rövid távon nem kell tartani.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.