Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Közben a beígért egészségügyi fejlesztés is elmarad.
„A kormány megszegve korábbi ígéretét lényegében leállította az Egészséges Budapest Programot” – ezt állítja Kassai Dániel, Budapest XVIII. kerületének önkormányzati képviselője a Facebookon.
A politikus a posztjában felidézi, hogy a kormány 50 milliárd forintos támogatást ígért a budapesti szakrendelők felújítására azért, hogy a főváros hozzájáruljon az augusztusban esedékes atlétikai világbajnokság megrendezéséhez.
Ez alapján az ígéret alapján 2022-re és 2023-ra is 10-10 milliárd forintnyi támogatás járna, csakhogy a pénzek utalását leállították. Kassai szerint emiatt Budapesten hosszabb várólistákkal és összeomló kerületi egészségügyi rendszerekkel kell számolni.
A képviselő az atlétikai világbajnokságot szervező cégtől kikérte, hogy április elejéig hány jegyet adtak el az eseményre. A céget vezető korábbi köztévés Németh Balázs válasza szerint
eddig 154 ezer jegyet adtak el, ami közel 7,8 milliárdos bevételt jelent.
Igaz, ebben a 1 millió 958 ezer forintért árult VIP jegyek nincsenek benne, mert azokat nem a Budapest 2023 szervezőbizottsága árulja.
Kassai mindenesetre úgy számol, hogy ha a 40 ezer fő befogadására alkalmas atlétikai stadiont a vb mind a 9 napján teljesen meg is töltik, akkor is "masszívan veszteséges" lesz a vb-rendezés Magyarország számára. A jogdíjakkal és a turizmus ideiglenes fellendülésével is csak néhány 10 milliárdnyi bevételhez jut a képviselő szerint az ország, miközben csak a stadion költsége 238 milliárd forintnyira rúg.
RTL: Az új atlétikai stadion lesz a legdrágább sportlétesítmény Magyarországon
Tovább hízik az új budapesti atlétikai stadion költségvetése. A kormány most 35 milliárd forinttal egészíti ki az eddigieket, az összköltség így már eléri a 238 milliárdot.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.