Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető írásbeli kérdésben igyekezett megtudni, miért mi fizetjük az egész EU-ban a legtöbbet az orosz gázért, az Energiaügyi Minisztérium államtitkárától azonban csak a szokásos semmitmondó panelekre futotta.
Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető írásbeli kérdést intézett az Energiaügyi Minisztériumhoz (EM), hogy megtudja, miért Magyarország fizeti a legmagasabb árat az orosz gázért – szúrta ki a Népszava.
Levelében a képviselő idézi a Népszava KSH-s adatokból levezetett becslését, miszerint ez év januárban az oroszok a két hónappal korábbi, irányadó európai tőzsdei árnál tíz százalékkal többet kérhettek a gázért (az ár így a korábbi hónapok-évek adataihoz közelít); és a G7 gazdasági portál számításait is, miszerint az orosz gázért az egész EU-ban mi fizetjük a legtöbbet.
Tóth Bertalan azt is felemlegette, hogy Orbán Viktor 2021. október 1-jén azt jelentette be a közszolgálati rádióban, hogy az oroszokkal kötött új, 15 éves gázbeszerzési szerződés tarifája az emelkedő nemzetközi árak közepette is valamivel alacsonyabb az előzőnél, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig arról beszélt: a szerződés megteremtette annak lehetőségét, hogy a magyar fogyasztók gázára a világpiaci áraktól függetlenül ne nőjön.
Koncz Zsófia, az EM parlamenti államtitkára válaszában azt írta: „A hosszú távú gázszállítási szerződések üzleti titoknak minősülnek, vagyis a kérdésekben szereplő állítás nem a tények ismeretén alapul”. Az államtitkár szerint ha megszűnnének az EU szankciós intézkedései, az energiaárak azonnal jelentősen mérséklődnének.
Koncz Zsófia válaszában idézi még a bevett panelt, miszerint „Magyarország energiabiztonsága nem ideológiai, hanem fizikai kérdés, amely nem elválasztható a térség adottságaitól”.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.