A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága szerint a csaló alvállalkozók még a látszatra sem adtak, eszközeik és dolgozóik nem voltak, valójában semmilyen munkát nem végeztek, és nem is végeztettek, ám a hamis számlákkal mégiscsak sikerült több száz millió forintnyi áfát elcsalniuk. A felek közötti banki utalásokkal, illetve pénzfelvételekkel hamis gazdasági eseményeket igyekeztek álcázni, ezek után igényelték vissza az áfát.
Végül a vámhatóság emberei tíz helyszínen csaptak le a bűnszövetségre. Az elfogásokra szervezett akcióban a dél-alföldi pénzügyi nyomozók, bevetési járőrök és IT-szakemberek közösen kutattak bizonyítékok után. A pénzügyőrök 380 millió forintot meghaladó összegben zároltak ingatlanokat, gépkocsikat, vevőköveteléseket, valamint bankszámlákat.
A NAV üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz az ügyben. Hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot letartóztatott a bíróság.