Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A világ 38 fejlett és felzárkózó országából álló OECD-ben átlagosan az állások 27 százalékát fenyegeti közvetlenül a mesterséges intelligencia. Ezek az állások a közeli jövőben megszűnhetnek, mert a mesterséges intelligencia könnyen átveheti az ember szerepét.
A kelet-európai tagállamokban kerül a legtöbb állás veszélybe – állapítja meg a 38 tagú szervezet friss jelentése. A dolgozók 60 százaléka tart is attól, hogy megszűnhet állása a mesterséges intelligencia miatt. Érdekes, hogy a körkérdést még azelőtt tették fel, hogy a ChatGPT bekerült volna a köztudatba.
A megkérdezett munkavállalók kétharmada ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy az automatizálás könnyebbé és kevésbé veszélyessé tette a munkájukat.
Magyarországon a legnagyobb a veszély, itt az állások 36,4 százalékát veszélyezteti a mesterséges intelligencia. Leginkább a kelet-európai tagállamok a veszélyeztetettek: ők foglalják el a lista utolsó hét helyét, vagyis ezekben az országokban, ahol alacsony az egy főre jutó GDP, van a legtöbb olyan munkahely, amely a közeli jövőben megszűnhet, ha bevezetik a mesterséges intelligenciát. A Magyarország utáni sorrend: Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Litvánia, Szlovénia és Lettország.
Ezekben az országokban különösen fontos, hogy megerősítsék a munkavállalói jogokat – írja az OECD-jelentés. Legkevésbé a mesterséges intelligencia olyan országokat fenyeget, mint Luxemburg, Nagy-Britannia, Svédország, Norvégia vagy az Egyesült Államok, vagyis azokat az OECD-tagállamokat, melyekben a legmagasabb az egy főre jutó GDP – derült ki az OECD friss jelentéséből, melyet a Reuters ismertet.
„Mitől függ az, hogy a mesterséges intelligencia bevezetésének az előnyei nagyobbak legyenek, mint a kockázatai?” – tette fel a kérdést sajtóértekezleten az OECD főtitkára, aki hangsúlyozta: „A most meghozott politikai döntések határozhatják meg a mesterséges intelligencia hatását a társadalomra.”
Mathias Corman szerint „a kormányoknak segíteniük kell a munkavállalókat abban, hogy alkalmazkodni tudjanak a mesterséges intelligencia kihívásaihoz”. Mit jelent ez a gyakorlatban? Az OECD a minimálbér bevezetését és a szakszervezetek tárgyalási pozícióinak erősítését javasolja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.