Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Míg Katarina Barley szerint a magyar hatóságok először édesgetik, majd megkopasztják a német cégeket, a külügyminiszter állítja: nem sikerült megingatni a németek bizalmát.
Az látszik, hogy a Magyarországon működő, magyarországi beruházásokat végrehajtó német vállalatokkal szemben egy nagyon komoly politikai zsarolást próbálnak végrehajtani egyes német politikai erők. Jól láthatóan azonban ez a zsarolási kísérlet teljes kudarcba fulladt.
A német beruházások Magyarországon gyarapodnak, a német vállalatok döntő többségével kifejezetten harmonikus a kormánynak az együttműködése
– mondta szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a német Kirchoff Hungária Kft. húszmilliárdos beruházásának bejelentésén.
Szijjártó szerint azt, hogy a debreceni BMW-gyárhoz hasonló beruházások ne Magyarországon, hanem Romániában valósuljanak meg a német szocialisták és a magyar baloldal akarja.
Szijjártó a zsarolás emlegetésével Katarina Barley, az Európai Parlament német szociáldemokrata alelnökének szavait kommentálta az ATV kérdésére válaszolva. Barley ugyanis a München Merkurnak adott nyilatkozatában óvatosságra intette a német cégeket, hogy ha befektetnének a magyar piacon, hiszen a magyar hatóságok becsábítják, majd megkopasztják a jelentkezőket. Korábban a Spiegelnek panaszkodott több német cég is a magyar helyzetre.
A külügyminiszter személyében is durván bírálta Katarina Barleyt: magyargyűlölőnek, súlyos hungarofóbiában szenvedőnek nevezte, aki "jól láthatóan mindaddig nem érzi jól magát egy nap ébredés után, amíg belénk nem rúg egyet virtuálisan, valami rendkívül épületes nyilatkozattal". Szerinte az a legegyszerűbb, ha "kinevetjük ezt a nyilatkozatát is", ő pedig csak azért volt hajlandó kommentálni, mert "egy hölgyről van szó és tiszteletlen lenne a részemről, hogyha egy kinevetéssel abbahagynám".
Szijjártó szerdán nem akkumulátorgyárat jelentett be, de az autóiparhoz szorosan köthetőt: a Kirchoff elektromos és hibrid autókhoz fog karosszériaelemeket gyárt. Magyarországon már eddig is jelen voltak, közel hétszáz embert foglalkoztatnak. A világ tizenegy országában vannak jelen, így a külügy szerint nagy volt a verseny az országok között a friss beruházásért is.
Szijjártó szerint az elektromos autóipar „meghatározó a gazdaság növekedése szempontjából”, annak pedig szerinte különösen nagy jelentősége van, hogy a vállalatok hol fejlesztik kapacitásaikat. „Az az ország, amely ebben az új iparágban sikeres tud lenni, amely ezen új iparágban beruházásokat tud magához vonzani, az garanciát szerez magának arra, hogy a gazdaságát a jövőben is növekedési pályán tudja tartani” – emelte ki a miniszter.
Magyarország ennek az új, szemünk előtt születő iparágnak az európai bástyájává vált, és ebben a járműipari forradalomban megkerülhetetlenek lettünk Európában
– vélte Szijjártó. Majd azt mondta, hogy az autóipar termelési értéke átlépte a 12 ezer milliárd forintot. A lendület pedig a külügyminiszter szerint kitart, hiszen a szektor teljesítménye 2023 első öt hónapjában is rekordot döntött.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Oroszországban fokozatosan erősödik a cenzúra, a folyamat különösen azután gyorsult fel, hogy a hadseregnek 2022-ben nem sikerült három nap alatt leigáznia a szomszédos Ukrajnát. Most viszont szintet léptek Moszkvában, már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.
Szaporodnak a helyi önazonosság védelme nevében hozott rendeletek.
Balásy Gyula cége több mint 10 milliárd forintért bonyolítja a rendezvényeket, ehhez jöhet még a tűzijáték.