Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Fehér Tibor egyik napról a másikra szembesült vele, hogy zárolták a számláját. Majd bement a bankba és ott látta, hogy a számlája 8 887 777 260,63 forintos mínuszban van.
8,8 milliárdos mínuszba került egy magyar férfi magyar banknál vezetett forintszámlája – írja a Blikk. Fehér Tibor a lapnak azt mondta: ő nem tartozik senkinek, egy nap viszont a bank indoklás nélkül egy ekkora összeget zárolt a számláján.
Fehér azt mesélte, hogy három hónapja nyitotta a számlát az Unicredit banknál. „Nem volt rajta soha nagy forgalom, havonta 200 ezer forint érkezett rendszeresen egy cégtől, illetve két átutalás magánszemélyektől. Összesen 1,1 millió forint volt rajta, amikor két héttel ezelőtt egy átutalást akartam intézni, de valahogy nem sikerült” – mondta a lapnak.
Fehér ekkor a bankhoz fordult, ott viszont csak annyit tudott kideríteni, hogy zárolták a számláját. Még aznap négyszer, a következő napon pedig még egyszer telefonált, de nem ért el vele semmit, így inkább személyesen ment be az egyik fiókba.
Ekkor látta csak, hogy a számlája 8 887 777 260,63 forintos mínuszban van.
„Személyesen is csak annyit tudtak mondani, hogy valószínűleg valamilyen technikai hiba történt” – mondta a férfi. Az esetre azonban nincs egyelőre magyarázat, Fehér pedig tehetetlennek érzi magát.
Az Unicredit a banktitokra hivatkozva nem kommentálta az ügyet a Blikknek.
(Címlapképünk illusztráció.)
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
Épp a minap szabadult el a platform chatbotja, amely antiszemita bejegyzéseket kezdett közzétenni, de az NBC News úgy tudja, Linda Yaccarino távozása már több mint egy hete napirenden volt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.