Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Átnézte a Magyar Nemzeti Bank, hol tartanak annak a 330 pontnak a megvalósításával, amelyet még évekkel ezelőtt javasoltak, hogy versenyképesebb legyen az ország.
Az MNB 2019-ben 330 pontban gyűjtötte össze, mit kellene tenni, hogy az ország versenyképesebb legyen, mostanra ezeknek a 46 százaléka valósult meg – összegzett a jegybank. A 330 pontból 25 teljesen, 115 részben megvalósult, 123-nál már megkezdődött a végrehajtás, 67-nél viszont még el sem kezdődött.
A javaslatsor a gazdaság és a hétköznapi élet rengeteg területét lefedi, például még arra is kitértek a benne, hogy legyen magas az alkoholtermékek adója, így hátha sikerül kordában tartani az alkoholfogyasztást (van is honnan javulni: az európai adatsorok alapján nálunk van a legtöbb alkoholista a kontinensen). Szóba került a 30 év alatti nők szja-mentessége, a szabadalmak fenntartási díjának csökkentése, vagy épp a vármegyebérlet is – tényleg sok témát zsúfoltak bele ebbe a rövid elemzésbe.
A fontos fejlemények között az MNB most mutatta be a számot, hogy a családok mostanra a megtakarításaikból több, mint 11 ezer milliárd forintot tettek át állampapírba. Ez egy év alatt ezermilliárd forintos pluszt jelent, és nagyjából a duplája annak, ahol 2018-2019-ben járt az ország.
Az elmúlt évek fontosabb változásai között azt is megemlítették, hogy most már az újonnan folyósított lakáshiteleknél közel 100 százalékra nőtt a fix kamatozásúak aránya.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Szerinte Moszkva sem tudja megmondani, mikor indul újra a szállítás.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”