Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
A Corendon az első légitársaság, amely Európában bevezette a csak felnőtteknek kialakított zónát.
A török Corendon légitársaság novembertől induló járatain csak felnőtteknek fenntartott részeket alakít ki, ezekre a kordonokkal ás függönnyel elzárt területre gyerekeknek tilos lesz belépniük – írja a Daily Mail.
A felnőtt utasok 38 és 105 font közötti felár ellenében a gyermekmentes zónákban utazhatnak majd, és élvezhetik a "nyugodt és pihentető repülést".
A Corendon idén november 3-tól az A350-es járatain kínálja a "csak felnőtteknek fenntartott" zónákban a helyeket az Amszterdam és a holland Karib-tengeri Curacao sziget között.
A repülőgép gyermekmentes része 102 ülésből áll majd, amelyből kilenc extra lábtérrel rendelkezik, az elkerített részt pedig "falakkal és függönyökkel" zárják el, ami a vállalat szerint "védett környezetet teremt" az utasok számára.
"A járatok fedélzetén az ügyfelek különféle igényeinek igyekeznek megfelelni" – mondta el Atilay Uslu, a Corendon alapítója a lapnak, hozzátéve, "hisznek abban is, hogy ez pozitív hatással lehet a kisgyermekkel utazó szülőkre, ugyanis nekik sem kell majd a repülés alatt azon aggódniuk, kiket zavarnak gyerekeik, ha nagyobb zajt csapnak".
A Corendon az első európai légitársaság, amely ilyen szolgáltatást kínál, korábban Ázsiában az AirAsia és a Scoot kínált ilyet.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.