Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A 75 milliárd forintos keretösszegű pályázatban a családok vissza nem térítendő támogatást kapnak, ami a költségeik 65%-át fedezi.
Elindul a Napenergia Plusz Program, a kormány olyan modern háztartási kiserőművek létesítéséről döntött, ami nemcsak a napelemek telepítését, hanem az energia tárolását is magában foglalja – jelent meg a friss Magyar Közlönyben.
Mint írják, a 75 milliárd forintos keretösszegű pályázatban a családok vissza nem térítendő támogatást kapnak, ami a költségeik 65%-át fedezi, az Energia- és klímapolitikai modernizációs rendszer terhére.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Lantos Csaba energiaminiszter a napokban jelentette be a lakossági tároló telepítési pályázatot, amit azok használhatnak ki, akik „majd innentől adják be az igényüket," vagyis, akik 2024. január elsejét követően fognak napelemet telepíteni, a bruttó elszámolási rendszerben – ezt erősítette meg a most megjelent határozat.
A pályázat napelem és tároló telepítését együtt finanszírozza, tehát újabb korlátozás, hogy csak az pályázhat rá, aki mindkettő telepítését vállalja. Itt maximum 4kW háztartási napelem mellé legfeljebb egy 8kWh-ás tárolóegységet lehet telepíteni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Sean Combs zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.