Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kivizsgált esetek gyanúsan ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlottak le, a Közbeszerzési Hatóság szerint így összesen egymilliárd forintnyi közpénz mehetett el valódi verseny nélkül.
Feljelentést tett a Közbeszerzési Hatóság versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési vagy koncessziós eljárásban bűntett gyanúja miatt. A hatóság azt közölte, hétfőn érkezett hozzájuk közérdekű bejelentés: vélhetően csaknem harminc közbeszerzés esetében merülhet fel versenykorlátozó megállapodás gyanúja. Ez azt jelenti, összesen egymilliárd forintnyi közpénzt költöttek el valódi verseny nélkül.
Az ország számos pontján tehettek összehangolt ajánlatokat, gyanúra ad okot, hogy az ajánlatkérők jellemzően olyan cégeket hívtak fel ajánlattételre, amelyek székhelye a teljesítés helyétől jelentős távolságra volt. Ez szokatlan olyan építési beruházások esetében, mint például egy helyi útfelújítás vagy szennyvízkezelés.
A hatóság azt közölte, a forgatókönyv huszonnyolc esetben majdnem ugyanaz volt, egyeztek a gazdasági szereplők, a közbeszerzési tanácsadó és az eljárások is. Emellett valamennyi alkalommal ugyanaz volt a nyertes.
Megvizsgálták a bejelentést, a vizsgálatot lefolytatták és a közbeszerzési törvény megsértése miatt jogorvoslati eljárást kezdeményeztek a Közbeszerzési Döntőbizottságnál.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
Önként, a „hasznosság érzése”, az „anyagi biztonság” és az „egészségesebb élet” reményében dolgoznak a munkát vállaló nyugdíjasok a szaktárca szerint.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.