Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Julia Gross szerint a Magyarországon tevékenykedő német cégek már nem abban a környezetben működnek, amivel régen idecsábította őket az Orbán-kormány.
Kormányzati nyomásgyakorlásról beszélt Németország budapesti nagykövete az RTL Híradónak. Julia Gross többek közt azt közölte, egyes német iparágak képviselői ugyan „nagyon boldogok” Magyarországon, és jó befektetési területként tekintenek az országra, mások azonban érzik „a magyar kormány egyes intézkedéseinek hatását”.
A német nagykövet a visszajelzések alapján a német cégek ellen irányuló nyomásgyakorlásról beszélt, hozzátette, „a különböző szektorális különadók vagy a tervezési, engedélyeztetési hatósági eljárásokkal kapcsolatos kérdések” azok, amiket a német cégek említeni szoktak.
Gross arról is beszélt, ez nemcsak a németek tölti el aggodalommal, hanem más Magyarországon tevékenykedő külföldi befektetőket is. A Híradó felidézi, áprilisban a Spiegelnek nyilatkoztak ilyen cégek, akik arról beszéltek, vége van annak az időszaknak, amikor a korábbi Orbán-kormányok különböző adókedvezményekkel és segítőkész kormánytisztviselőkkel csábították Magyarországra őket. Hozzátették, most elkezdődött a német érdekeltségek kiszorítása, és egyre több „visszautasíthatatlan” ajánlat érkezik hozzájuk kormányközeli körökből.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
A Tisza Párt elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Az új uniós költségvetés kimagaslóan sok pénzt juttatna Magyarországnak, de mivel Ukrajna is kaphat EU-támogatást, Orbán Viktor elutasítja a javaslatot.
Olaszországi nyaralása idején történt végzetes baleset.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.