Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Magához vont egy sor döntést és a finanszírozásról is önkényesen döntene a kormány a főváros szerint az új víziközművekkel kapcsolatos törvényjavaslattal.
A főváros szerint szó sincs arról, hogy engedett volna a kormány a fővárosnak a vízdíjak ügyében – derül ki a Népszava írásából. Az Energiaügyi Minisztérium a napokban ismertette azt a törvénymódosítást, ami alapján a Főváros Vízművek a nem lakossági fogyasztók esetében emelheti a vízdíjat, de a Budapest környéki települések lakosainak kötelező továbbra is olcsón adnia.
Vízművek: A kormány enged is, tilt is a fővárosnak
A nem lakossági fogyasztóknak fel lehet emelni a vízdíjat, a Budapest környéki településeknek viszont kötelező továbbra is olcsón adni a vizet - ez áll egy új törvénymódosító javaslatban. Csütörtökön szavaz róla a Törvényalkotási Bizottság (TAB), a jövő héten az egész Országgyűlés.
A kormány mindezt úgy kommunikálta, hogy engedett a fővárosnak, amely korábban azzal fenyegetett, hogy a rezsicsökkentés miatt csőd szélére került vízművek felmondja az agglomerációs településekkel kötött vízátadási szerződéseit, ám a lapnak Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta, a kormány kommunikációja csak porhintés.
A javaslat – amiről csütörtökön szavazott is a Törvényalkotási Bizottság – létrehoz ugyanis egy Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap nevű szervezetet, amely hivatalosan fedezetet nyújtana a víziközmű-fejlesztésekre, és ellentételezést a vízdíj által nem fedezett költségekre a szolgáltatóknak. Az ehhez szükséges forrásokat a cégeknél keletkező indokolt költség feletti többletbevételből töltenék fel. Ezzel azonban több baj is van a főpolgármester-helyettes szerint:
A lap szerint ezt a kormány is elismerte, V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára csütörtökön azt mondta, a szakminiszter határozza majd meg, hogy a jövőben melyik víziközmű-társaságnak mennyit kell befizetnie az alapba, vagy mekkora juttatást kap onnan.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.