Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Csok plusz, a Falusi Csok és a Babaváró jócskán felpörgeti az ingatlanpiacot az új évben a Duna House szerint, a pezsgés meg feljebb küldi az árakat.
Több adásvételre, és emiatt drágulásra számít a 2024-es ingatlanpiacon a Duna House előrejelzése.
A társaság szerdán kiadott közleménye szerint a 2023-as év 90-100 ezer környéki tranzakciószáma az elmúlt 9 év leggyengébb ingatlanpiacát jelentette, ennél csak tíz évvel ezelőtt volt alacsonyabb a szám, ugyanis 2013-ban 88 ezer ingatlan cserélt gazdát. A DH elemzői 2024-ben 110-130 ezer adásvételre számítanak. Lesz miből válogatni, a kínálat is nő, 60-70 százalékkal.
A várhatóan nagyobb vásárlókedv okaként a Csok pluszt, a megemelt Falusi Csokot és a Babaváró támogatásokat említik, illetve azt, hogy 41 évnél fiatalabbaknak már 10 százalékos önerő is elég lesz a lakáshitel igényléséhez. A csökkenő kamatpálya és a bankok önkéntes kamatplafonja is élénkíti majd a hitelfelvételt, a DH 2024-ben 750-850 milliárd forintos aktív piaccal számol.
A társaság szerint a befektetői céllal vásárlók aktivitását a szinte feleződő, 10 százalék alá csökkenő állampapírhozamok növelhetik az ingatlanpiacon, így várhatóan egyre többen választják újra az ingatlant, mint befektetést, ami tovább növelheti a tranzakciókat elsősorban a belvárosi területeken Budapesten és az egyetemi nagyvárosokban.
A fentiek miatt azonban a Duna House szerint nominális értelemben a másfél-két éve tartó stagnálás és csökkenés után újra drágulnak majd az ingatlanok, átlagosan, éves szinten 5-10 százalékkal.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.