Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az EU megnyitotta a pénzcsapot, mert úgy értékelte, hogy a magyar kormány teljesítette a tőle megkövetelt igazságügyi reformot.
Az Európai Bizottság átutalta Magyarországnak a korábban blokkolt 2021-2027-es kohéziós források első részét, 445 millió eurót – közölte a kormány kedden.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az EU-s források kifizetése tavaly decemberben vált biztossá, amikor az igazságszolgáltatás függetlenségét biztosító vállalások teljesítését elismerte az Európai Bizottság. Ezzel elérhetővé vált mintegy 10 milliárd euró kohéziós forrás Magyarország számára (a források nagyobb része viszont még zárolva van).
Itt a döntés: felszabadított az Európai Bizottság 10 milliárd eurónyi kohéziós támogatást
Két, az igazságszolgáltatáshoz köthető jogszabály elfogadását ítélte kielégítőnek Brüsszel, a források egy része azonban továbbra is blokkolva marad.
A kormány a keddi közleménye szerint a fejlesztési programok megvalósításának már 2021-ben nekiállt, a költségeket eddig hazai forrásból előlegezte meg.
A terület- és településfejlesztési, a digitális, a közlekedés- és gazdaságfejlesztési programokban közel 9300 támogatási szerződést már megkötöttek összesen nagyjából 1600 milliárd forint értékben. Az eddig kifizetett támogatások összege pedig meghaladja az 1200 milliárd forintot.
A kedden érkezett forrásokon kívül Magyarország december 29-én kapta meg a Helyreállítási Terv (RRF) elfogadott módosításával felvett 3,9 milliárd eurós hitel előlegét, mintegy 780 millió eurót.
A REPowerEU csomag részeként megérkezett összeg Magyarország energetikai megújítását és a zöld energiafelhasználás további elterjesztését támogatja.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A háború kiszélesedésével akár 130 dollár fölé is szökhet a kőolaj jegyzése.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.