Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Először a januárra járó tanárbéreket fizetik az emelt összegben, a kormány erre 340 milliárd forintot utalt ki.
A csütörtöki kormányinfón elhangzottaknak megfelelően késő este megjelent a kormányrendelet is a tanári bérekről. Ez 140 ezer köznevelésben dolgozó pedagógust érint, de mivel általában szól a munkáltatókról, a szakképzésben dolgozókra is vonatkozik, akik más minisztériumhoz tartoznak, míg az év végén megjelent rendeletből ez még nem volt világos. A törvényektől rendeleti úton történő eltéréseket a kormány most is az ukrajnai háborúra hivatkozva döntötte el, attól függetlenül, hogy a két dolognak nincs köze egymáshoz.
A pedagógus, valamint a pedagógus szakképesítéssel vagy szakképzettséggel rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott havi bruttó illetménye – az esélyteremtési illetményrészt ide nem értve –
terjedhet.
Aki mesterképzésben szerezte a szakképzettségét, az 2 százalékkal többet kap, ebbe nem számítva bele a pótlékot, egyes köznevelési feladatokért járó megbízási díjat és az esélyteremtési illetményrészt. Ugyanígy számítva 4 százalék többlet jár azoknak, akik matematikát, digitális kultúrát, természettudományt, integrált természettudományt, fizikát, kémiát, biológiát vagy földrajzot tanítanak. A korábbi minisztériumi ígéretnek megfelelően bekerült a jogszabályba az is, hogy „a munkáltató a pedagógus havi illetményét a teljesítményértékelés eredményének figyelembevételével alacsonyabb összegben nem határozhatja meg”.
Haladékot adtak a kinevezési okmányok és a munkaszerződések átadására: január 22. helyett január 30-áig kell ezeket megkapniuk az érintetteknek.
A rendelethez kapcsolódó kormányhatározat a Pénzügyminisztérium központi tartalékából 340 milliárd forintot helyezett el egy új Tanári Béremelési Alapba. Egyéb működési célú kiadások címén 403 milliárdot vettek ki ugyanonnan, ennek célját nem jelölték meg.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.