Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Rezsivédelem, gazdaságfejlesztés, sport, egyházak – újabb költségvetési átcsoportosításokról döntött a kormány.
A kormány kedd este közzétett határozata szerint a központi tartalékból kivettek 51 milliárd forintot. Az ebből kiosztott legnagyobb tételek: gazdaságfejlesztési feladatokra, ezen belül a gazdasági ellenálló képesség fejlesztése és ipari alkalmazott technológiák bevezetésére 27 milliárd, a Hungaroringre 10 milliárd, egyházi működési, program és fejlesztési támogatásokra 7 milliárd, az Igazságügyi Minisztérium dologi kiadásaira 3,2 milliárd forint.
A Központi Maradványelszámolási Alapból 6,5 milliárd forintot vett ki a kormány, ebből a BM-hez tartozó vízügyi igazgatóságok kapnak beruházásokra 2 milliárdot, a Pénzügyminisztérium pedig dologi kiadásokra – tehát a napi hivatali működésre, amelynek költségeit a jelek szerint alábecsülték a költségvetés készítésekor – 3,7 milliárdot. Bár általában a Nemzetgazdasági Minisztériumot erősítik az utóbbi idők döntései, a mostani költségvetési átcsoportosítás során ettől a tárcától 2,2 milliárd forintot átadnak az Építési és Közlekedési Minisztériumnak az oda tartozó cégek tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadásokra.
Ismét a rezsivédelmi alapból kap pénzt az Energiaügyi Minisztérium. Az alap „lakossági rezsivédelem” című rovatából 17 milliárdot vettek el a „villamosenergia-termelés mint rendszerbiztonsági szolgáltatás ellentételezésére”, a versenyszektor támogatására szánt részből pedig 4,1 milliárdot az „ipari fogyasztók veszélyhelyzeti rezsitámogatásával összefüggő kiadásokra”.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?