EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A mentős érdekképviselet úgy tudja, minden megyei központból két embert vezényelnek Pest megyébe az új ügyeleti rendszer második hétvégéjére. A mentőszolgálat szerint pár embert vonnak össze „képzési, összehangolási céllal”.
Vidéki mentésirányítókat vezényelnek a fővárosba, hogy hétvégén fogadják az ügyeleti hívásokat – tudta meg az RTL Híradó. „Budapestre kell mennünk, hívást fogadni, ügyeleti hívást fogadni, és nincs opció, tehát menni kell” – mondta egy név nélkül nyilatkozó vidéki mentésirányító, aki hozzátette: a 24 órás fővárosi szolgálat miatt sokan fel vannak háborodva, és van, aki már a felmondását tervezi.
„Elértük a teljesítőképességünk teljes határát, tehát fáradtak vagyunk, kevesen vagyunk, a családunkkal nem tudunk lenni, nem tudunk helytállni otthon, úgy érezzük, hogy ez kivitelezhetetlen, ezt nem vállaljuk. Mind az egészségünk, mind a családunk, mind az életünk megy rá” – panaszkodott.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége úgy tudja,
mind a 18 megyei mentésirányító központból 2-2 embert rendeltek szombatra és vasárnapra is a fővárosba, ami összesen 72 vidéki mentésirányítót jelent.
Információik szerint igazgatói szinten olyan utasítás is elhangzott, hogy az sem probléma, ha az egyik 24 órás szolgálatból lelépve mennek át a mentésirányítók a másik 24 órás szolgálatba, ennek az árán is meg kell oldani a felrendelést.
A mentőszolgálattól a csatorna megkeresésére azt írták,
kilenc vidéki munkatárs néhány napos, egyszeri összevonásáról van szó, ami képzési, összehangolási célokat szolgál.
Pest megyében a megelőző hétvégén vezették be az új ügyeleti rendszert. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint az első ügyeleti hétvégén a 1830-ra érkező telefonhívások száma többszöröse volt az átlagosnak. Előfordult, hogy egyszerre 30-an hívták tanácsért az ügyeletet.
De nem csak ez az egyetlen kihívás: egy orvos jut 100 ezer ember ellátására a szentendrei ügyeletben – panaszolták fel egyéb problémák mellett polgármesterek azon a sajtóbeszélgetésen, amelyet a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) tartott elnökségi ülése után.
Miután ennek híre ment, az ügyeleti rendszert működtető Országos Mentőszolgálat (OMSZ) közleményt adott ki, melyben azt írták, hogy Pest megyében zavartalan a hívásfogadás és az ügyeleti ellátás. Állításuk szerint a február elsejei indulás utáni első hétvégén azért is volt kiugróan sok – majdnem kétezer – a hívások száma, mert több mint ötszázan „kipróbálási céllal” tárcsázták az ügyeleti számot, sokaknak pedig csak valamilyen egészségügyi jellegű információra volt szükségük.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.