Túlárazottnak tűnő, állítólag irányított közbeszerzések vannak ebben az országban – évek óta mondja ezt a média és a korrupciókutatók is, most azzal ütötte át a megállapítás az ingerküszöböt, hogy egy NER-ből kiugrott ember – Magyar Péter, a Diákhitel Zrt. egykori vezetője, Varga Judit volt férje – mondta el ugyanezt.

Furcsa és gyanús ügyekkel teli a ház, sok közbeszerzésnél és állami szerződésnél kiálthat korrupciógyanút egy újságolvasó, de mit tud kezdeni mindezzel egy jogász, ha bármit bizonyítania is kell? Hogyan épített ki a Fidesz egy olyan rendszert, amelyben sokan úgy gazdagodnak meg az államból, hogy annak jogilag utánamenni nagyon nehéz? És vajon teljesen lehetetlen-e abban reménykedni, hogy bárki bármivel lebukjon – csak a jó kapcsolatokon múlik, vagy ami történik, az valóban nem törvénytelen?

2010 előtt sokáig, de még a NER-időszak első éveiben is az volt a jellemző korrupciós forma a közbeszerzéseknél, hogy az ajánlattevők összejátszottak egymással. Ez 2013-2014-re visszaszorult, akkortól a pályázatokat kiíró oldalon torzult sokkal inkább a verseny – magyarázta Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója.

Egy pályázatot nagyon könnyű úgy megírni, hogy azon a kiszemelt győztesen kívül másnak esélye se legyen. Volt, aki úgy rendelt autót, hogy a pályázati kiírásba beleírta a tengelytávot, így csak egy típusra maradt esély. Vagy épp útépítő pályázatot is lehetett úgy kiírni, hogy a nyomvonaltól 50 kilométeren belül elvártak megadott aszfaltkeverő kapacitást, de nem az építkezés idején, ameddig oda lehetett volna szállítani, hanem a pályázat kiírásakor.

Növeli a korrupciós kockázatokat az is, amikor hirdetmény nélküli az eljárás. Ligeti erre azt a példát hozta fel: amikor épp árvíz van és azonnali beavatkozás kell a mentéshez, akkor elfogadható egy ilyen eljárás, de jellemzően nem ilyenekre szokták használni ezt a pályáztatási formát.

Ligeti Miklós a Transparency International jogi igazgatója

Reviczky Zsolt

Azokban az ügyekben, amelyeket Magyar Péter is emlegetett – elmondása szerint túlárazott szerződést kellett kötnie a kommunikációs cégekkel, amelyekkel az államnak keretmegállapodása van – egy további problémás elem van: az, hogy az állam keretmegállapodást kötött a kommunikációs cégekkel. Vagyis nem külön-külön ír ki pályázatot és szerződik minden egyes állami cég a reklámozásra és a kommunikációs feladatok elvégzésére, hanem az állam nevében a Nemzeti Kommunikációs Hivatal egy nagy közös, több évre szóló pályázatot írt ki, ennek a szerződése alapján megy minden munka. Ez jókora adminisztrációs könnyebbséget jelent, de évekre lezár piacokat – magyarázta Ligeti.

De ha nem meghívásos vagy épp egy szereplős a tender, akkor is lehetnek problémák. Azt, hogy egy cég azért indul-e pályázatokon, hogy veszítsen és el lehessen bábozni azt, hogy van verseny, nagyon nehéz bizonyítani, de nem csak ez történhet meg. Egy-egy környéken, ahol kicsi a piac, a cégek vezetői ismerik egymást és a döntéshozókat is, így szűk a potenciális verseny és az informális kapcsolatok is fontosak. Megtörténhet, hogy egy önkormányzati tenderen leadják a pályázatokat, majd valamelyik pályázó cég vezetője leül beszélgetni a polgármesterrel, pedig egy ilyen kommunikáció nem megengedett.

Akárhogy is működik a rendszer és akármiben lehet korrupciógyanú, fontos kérdés az, hogy mennyire könnyen lehet a gyanúból valódi jogi eljárás. Tehát ha egyszer megbukna a NER, lecserélnék a legfőbb ügyészt, és az utódok megpróbálnának utánamenni a mostani gyanús ügyeknek, mennyire volna nehéz dolguk?

Az erdő nélküli lombkoronasétány Nyírmártonfalván

Túry Gergely

Ligeti Miklós erről úgy vélekedik: bonyolult lenne az ilyen ügyekben nyomozni, de ez a kriminalisztika mostani tudása szerint már nem megoldhatatlan. Azt most is látjuk, hogy a magyar hatóságok nagyon nagy logisztikát igénylő ügyekben is eljut odáig, hogy vádat tudjon emelni, ráadásul a szakmai rutinok működnek például az ügyészségen, ezért is van legalább néhány ügy – mondta. Persze vannak akadályok, amelyek nagyban megnehezítik a nyomozást, erre példának azt hozta fel, hogy ha valaki egy 100 millió forintos eljárásban szeretne vizsgálatot kérni, akkor több tízmillió forintot kell, hogy befizessen a Közbeszerzési Hatóságnak.

De ha az ilyeneket eltörölné egy olyan kormány, amely szeretne utánamenni a gyanús ügyeknek, és megpróbálnák megvizsgálni az egyedi szerződéseket, akkor az a munka nem lenne reménytelen. Egy túlárazás vádját például meg tudná nézni a Gazdasági Versenyhivatal, ha az akarat meglenne hozzá – még a Magyar által emlegetett példában is össze lehet gyűjteni az információkat, mennyibe kerül egy reklámkampány megtervezése és a plakátolás piaci alapon, és ha azt találnák, hogy mondjuk az állam sokszor annyiért hirdetheti a Diákhitelt, mint egy élelmiszerbolt a füstölt tarját, akkor már lehetne is tovább vizsgálódni.

Vagyis jogilag nem lenne lehetetlen hosszú évek múlva sem nekimenni a mostani ügyek vizsgálatának, a kérdés sokkal inkább az, hogy akarat van-e ehhez.