Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Fizessenek a gazdagok! Ez a követelés elérte a G20-államok szintjét is, ahol a pénzügyminiszterek olyan globális adón gondolkodnak, amely amellett, hogy növelné a társadalmi igazságosságot, feltöltené a mindenütt gondokkal küszködő államkasszát is.
Háromezer dollármilliárdost akarnak megadóztatni az első lépésben a G20-államok, és ez történelmi fordulat lenne, hiszen ez a réteg híres az adók elkerüléséről. Donald Trump, aki maga is dollármilliárdos, egyenesen dicsekedett azzal korábbi választási kampánya során, hogy “16 éve nem fizetek adót”. Amikor megválasztották 2016-ban, akkor az első dolga volt az adócsökkentés, amelyből a szupergazdagok jártak a legjobban.
San Pauloban a G20 pénzügyminiszterek ezt a trendet akarják megfordítani. A baloldali brazil kormányzat az élharcosa ennek a mozgalomnak. Fernando Haddad pénzügyminiszter a brazil házigazdák nevében sürgette a globális adórendszert, amely megakadályozza, hogy a szupergazdagok elkerüljék az adózást. Csatlakozott hozzá Bruno LeMaire francia pénzügyminiszter is. ”Jelenleg a szupergazdagok relatíve kisebb adót fizetnek mint az átlagemberek. El szeretnénk kerülni az adóoptimalizálásnak ezt a módját” - mondta a Reuters hírügynökség tudósítójának San Pauloban.
Bruno LeMaire azt szeretné, hogy az Európai Unió vezető szerepet játsszon a szupergazdagok globális megadóztatásában.
A Párizsban működő EU Tax Observatory kutatóintézet igazgatóját meghívták San Pauloba, miután tavaly közzétettek egy javaslatot a szupergazdagok globális megadóztatására. Ebben a javaslatban az áll, hogy 2%-os globális jövedelemadóval kellene sújtani ezt a réteget. A kutatóintézet szerint ez legalább 250 milliárd dolláros bevételt jelentene. Első lépcsőben a világon számontartott csaknem 3000 dollármilliárdost adóztatnák meg.
13 ezer milliárd dollárt érnek a dollármilliárdosok - erről beszélt az EU Tax Observatory igazgatója San Pauloban, ahol elmondta: ”egyelőre még csak beszélgetünk arról, hogy miképp lehetne megadóztatni a szupergazdagokat”. Gabriel Zucman hangsúlyozta, hogy a globális társasági adó ötlete már évtizedekkel ezelőtt feimerült, de ahhoz, hogy meg is valósuljon, az kellett, hogy Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter felvállalja az ügyet, és még így sem ment könnyen.
“Nyilvánvaló, hogy évekre lenne szükség ahhoz, hogy létrejöhessen egy globális adórendszer a szupergazdagok számára” - hangsúlyozta Gabriel Zucman, aki elmondta, hogy a szupergazdagok jelenleg 0-05%-os jövedelemadót fizetnek, ezt akarják 2%-ra emelni.
A G20 alkalmas fórum ennek a problémának a megvitatására, hiszen a szupergazdagok négyötöde ezekben az országokban él az Oxfam kimutatása szerint. Az Oxfam adóügyekkel foglalkozó főnöke szerint “történelmi esemény, hogy a G20 a napirendjére tűzte a szupergazdagok megadóztatását.” Susana Ruiz szerint ez a globális áttörés kezdete lehet.
Nagy-Britannia egyáltalán nem akarja követni ezt a trendet: az ellenzéki Munkáspárt, amelynek jó esélye van a választások megnyerésére máris közölte, hogy nem kívánja az adókat emelni - írja a londoni Guardian. Az USA-ban Donald Trump újra pályázik a Fehér Házba. Ha bekerül, akkor is lőttek a globális szupergazdag adónak.Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A tervezettnél tovább maradhat az űrállomás fedélzetén Kapu Tibor.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A medvét videózó sofőr nem tanult a korábbi esetekből.