Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Lakásfelújítási programra jut, minden másra alig, Nagy Márton pedig folytatja a nagyvállalatok elleni harcot – bár lejárt lemeznek hangzik, a magyar gazdaság elmúlt hónapjai súlyos következményekkel járhatnak, amit a Fidesz szemszögéből jótékonyan el lehet felejteni, amíg Magyar Péterre fókuszál mindenki. Közéleti podcastunkban összeszedtük, mit nem érdemes szem elől téveszteni.
Magyar Péter beárnyékolt mindent, ami Magyarországon történik – többek között azt, hogy a magyar gazdaság olyan pocsékul teljesített az első negyedévben, mint ahol tavaly abbahagyta. A költségvetés februárban megsemmisült, márciusban még bele is rúgtak, Nagy Márton pedig folytatja a politikai pankrációt, nemcsak a SPAR, de a benzinkutak ellen is. Közben a kormány elővette a lakásfelújítási programot mint kampányfegyvert – jóllehet, most talán több gyakorlati értelme van, mint politikai.
Mi történik a gazdaságban, amíg a belpolitikára figyelünk? Erről kérdezte Nagy Iván László Kovács Gábort és Sztojcsev Ivánt, a HVG gazdasági újságíróit.
Kövesse és hallgassa meg a HVG Podcastok műsorait az alábbi platformok bármelyikén: Spotify, Apple Podcasts, Google Podcasts, SoundCloud, YouTube.
Vagy iratkozzon fel a Fülke csatornájára itt: Spotify, Apple Podcasts, Google Podcasts.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.