Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az amerikai energiaügyi minisztérium csökkentette az északi-tengeri Brent olaj átlagárára vonatkozó előrejelzését.
Az amerikai energiaügyi minisztérium (EIA) több mint 3 százalékkal csökkentette előrejelzését az irányadó északi-tengeri Brent olajfajta idei átlagárára.
A minisztérium 84,15 dolláros átlagos Brent-árral számol 2024-re, ami 3,4 százalékkal alacsonyabb az eddig becsült 87,79 dollárnál. A Brent jövő évi hordónkénti átlagárára vonatkozó minisztériumi becslés nem változott, maradt a 85,38 dollár.
A minisztérium megjegyezte, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellen kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége, az OPEC plusz június 2-i találkozóját követő nyilatkozatoknak árcsökkentő hatásuk volt, így június 6-án a Brentet hordónként már csak 78 dollár körül jegyezték.
Az EIA fenntartotta azt a várakozását, hogy az Egyesült Államok idei olajtermelése napi 13,2 millió hordó lesz, ami jövőre 13,7 millió hordóra emelkedik. Szerdán, röviddel 9 óra előtt a Brent ára 48 cent emelkedéssel, 82,40 dolláron állt.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A 30 százalékos vámfenyegetés megfelezéséért cserébe az unió vállalta, hogy 750 milliárd dollárért vesz energiát az USA-tól, és 600 milliárd dollárnyi új befektetést hajt végre az Egyesült Államokban.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész.