Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nagy Márton a 11 pontos javaslatcsomag mellett közös uniós elektromobilitás-törvény megalkotását is szorgalmazza.
Magyarországon is bemutatták szerda reggel a kormány 11 pontos javaslatcsomagját az elektromosautó-piac támogatására. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentéséről a Portfolio tudósított.
A lap szerint Nagy arról beszélt, hogy a csomagot először az Európai Unió Versenyképességi Tanácsának keddi ülésén mutatták be az uniós tagországoknak. A miniszter szavai szerint a javaslatokkal az a célja a kormánynak, hogy egységes uniós stratégiát hozzanak létre, mivel eddig különböző elvek mentén tevékenykedtek a tagállamok.
A magyar kormány javaslatai a következők:
Nagy Márton emellett szorgalmazta, hogy az EU alkosson törvényt az elektromobilitással kapcsolatban, hasonlóan például a ritkaföldfémekhez, vagy a mesterséges intelligenciához. A javaslatcsomag értékéről Nagy azt mondta, durván 100 milliárd eurós nagyságrendű lehet a kerete.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.