A dübörgő április után esett egy tisztességeset az építőipar májusban

A nagy ugrást hozó negyedik hónaphoz képest 3,8 százalékkal csökkent a termelés. Az egy évvel korábbihoz képest viszont nagy az előrelépés, plusz 7,2 százalék.

  • hvg.hu
A dübörgő április után esett egy tisztességeset az építőipar májusban

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 3,8 százalékkal kisebb volt az áprilisinál, 2023 májusához képest viszont a nyers adatok szerint 7,2 százalék volt az előrelépés, közölte a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn.

A havi visszaeséshez érdemes megjegyezni, hogy idén áprilisban termelés volumene a nyers adatok szerint 11 százalékosat ugrott a márciusihoz képest. Éves szinten pedig 15,6 százalékos volt az erősödés.

2024 májusában az előző év azonos hónapjához képest

  • Mindkét építményfőcsoport termelése bővült: az épületeké 11,2, az egyéb építményeké 1,1 százalékkal.
  • Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 12,5 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésében 12,4 százalékkal kisebb volt a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 14,8 százalékkal nőtt.
  • A megkötött új szerződések volumene 1,3 százalékkal csökkent. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 5 százalékkal magasabb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 9 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.
  • Az építőipari vállalkozások május végi szerződésállományának volumene 6 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 2,5, az egyéb építményekre vonatkozóké 9,3 százalékkal emelkedett.

2024 első öt hónapjában az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés volumene 6,1 százalékkal nőtt.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.