Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Közel egy hétig volt zárva a reptér, miután a hőségben megsérültek a kifutópálya betonelemei.
A futópálya múlt heti sérülésének kijavítását követően, csaknem egy hétig tartó teljes zárás után ismét indít és fogad járatokat a Debreceni Nemzetközi Repülőtér július 18-tól, csütörtöktől – jelentette be a repülőtér.
A bejelentés szerint a Debrecen International Airport Kft. munkatársai a Nemzetgazdasági Minisztériummal és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával szoros szakmai együttműködésben azonnal megkezdték a futópályán múlt hét csütörtökön keletkezett sérülés javíttatását, az érintett betontáblák cseréjét.
Ezt követően a szakemberek további állapotfelméréseket, valamint műszaki ellenőrzéseket végeztek annak érdekében, hogy a futópályát a repülésbiztonsági kockázat minimalizálása mellett helyezhessék ismét üzembe.
Mint arról a hvg.hu is beszámolt, a július 11-én, csütörtökön 18 órakor végzett futópálya-ellenőrzés során munkatársaik olyan hibát észleltek a pálya felületén (a tartósan fennálló magas hőmérséklet miatt), amely következtében – a legmagasabb szintű repülésbiztonsági előírásokat szem előtt tartva – a hiba kijavításáig a debreceni nemzetközi repülőtér ideiglenes bezárása mellett döntöttek.
A repülőtér nem csak az időjárás miatt van nehéz helyzetben. A Wizz Air nemrég jelentette be, hogy bezárja debreceni bázisát, és az ott állomásozó gépét Ferihegyre költözteti át.
A Debrecen International Airport Zrt.-nek 2022-ben 1,5 milliárd forintnál is több lett a vesztesége, holott az árbevétele megháromszorozódott. A társaságnak már mínusz 1,7 milliárd forint volt a saját tőkéje, ez pedig a törvényi előírásokkal is ellentétben áll. Így a tulajdonosoknak – főként az adófizetők pénzéből, mivel a többségi tulajdonos az állam – pótolniuk kellett a veszteségeket – írtuk.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.