Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A civilek szerint ezzel növelik a város környezeti terhelését.
Az állami tulajdonban lévő INPARK Szigma Kft. telephelyét is bérli Debrecenben a kínai CATL akkumulátorgyár – írja a Népszava a Civil Fórum Debrecen Egyesület tájékoztatója alapján. Az egyesület korábbi tájékoztatása szerint a városháza korábban a civileknek azt mondta, hogy abban az épületben csupán logisztikai tevékenységet folytat a beruházó, azonban mára kiderült:
összeszerelő üzemet fognak ott létrehozni.
Ezzel az üzemmel a kérelmükben szereplő 40 gigawattórás gyártókapacitást 49,2 gigawattórára növeli a vállalat. A CATL ezért már másodjára módosítja a korábban a kormányhivatalhoz benyújtott környezethasználati engedélyt. A civilek szerint az újabb módosítás némi aggodalomra ad okot, hiszen a beruházás bővítésével a város környezeti terhelését növelik tovább. Az engedélymódosítás amúgy azt is jelenti, hogy a már meglévő 51, szétszórtan elhelyezkedő légszennyező forrás száma emiatt további néggyel nő.
A civilek állásfoglalása szerint „a karbonsemleges gyár szlogenjével szemben a szén-dioxid kibocsátásról mélyen hallgat a dokumentum. A forgalmi adatok szintén növekedést mutatnak, a napi 350 tehergépjármű további negyvenöttel nő, az általuk okozott terhelést nem említik, ez hiányzik az anyagból.”
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.