Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A legjobban a 200 ezer forint alatti bérleti díjú lakások drágulnak, ott akár 15 százalékkal is emelnek a tavalyi átlagos árhoz képest a tulajdonosok.
Idén márciustól csökkentek, majd stagnáltak a bérbeadók által elvárt átlagos díjak a budapesti albérletpiacon, júliusban viszont újraindult az emelkedő trend, az előző hónaphoz képest 6 ezer forinttal többet, 245 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért, áll a Rentingo csütörtöki közleményében.
A bérbeadási platform szerint az áremelkedést táplálhatja, hogy 4 hónap folyamatos visszaesés után júliusban a bérlők által kínált bérleti díj is emelkedett, amely 216 ezerről júliusra átlagosan 219 ezerre nőtt. A lakást keresők a bérbeadóknál ugyanakkor kisebb mértékben emeltek, így az árolló 12 százalékosra nyílt a keresleti és kínálati oldal között.
A fordulatot a menetrend szerint érkező nyár végi élénkülés hozta, ilyenkor jár le ugyanis az éves szerződések többsége, valamint a közelgő szeptemberi felsőoktatási évad miatt lakást kereső fiatalok rohama is erősíti a keresletet.
Az olcsóbb ingatlanok kiadói nagyobb emeléssel próbálkozhatnak, a drágább bérlakások esetén viszont stagnálnak a bérleti díjak: a 200 ezer forint alatt kínált lakások esetén ez akár 15 százalékos növekedést is jelent az előző évi árhoz képest, addig a 200-350 ezres bérleményeknél 10 százalék alatti a drágulás mértéke. A 350 ezres lélektani határ felett már lényegesen kisebb a kereslet, ezért itt már egy kisebb bérleti díj emelés elfogadtatása is kihívást jelenthet a tulajdonosok számára.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.