Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az amerikai chipgyártó egy nap alatt 280 milliárd dollárt vesztett az értékéből, a Wall Street és az ázsiai tőzsdék is megérezték a zuhanást.
Nem áll meg az Nvidia árfolyamcsökkenése, miután a múlt héten 200 milliárd dollárt vesztett az értékéből egy nap alatt: a cég részvényeinek árfolyama a keddi kereskedés óráiban 10 százalékot, ezt követően további 2 százalékot esett, ezzel 279 milliárd dollárral kevesebbet ért a cég, mint egy nappal korábban – írja a CNBC. Ekkora zuhanást a hírek szerint amerikai cég még nem szenvedett el (az összeg a magyar GDP nagyjából 1,5-szeresét teszi ki). Az árfolyam ilyen mélyen utoljára augusztus elején volt, akkor a sokkot egy hét alatt kiheverte a vállalat.
A zuhanás oka főként az, hogy a Bloomberg megszellőztette: az amerikai igazságügyi minisztérium (Department of Justice – DoJ) trösztellenes vizsgálat miatt idézést nyújtott be a cég vezetőinek.
A minisztérium arra kíváncsi, hogy a chippiac 80 százalékát uraló Nvidia megnehezíti-e az üzleti partnerei számára, hogy más vállalat által gyártott chipekre váltson – írta a Bloomberg.
Szerdán a hír hatására az ázsiai tőzsdék, például a japán Nikkei és a tajvani tőzsde is több mint 3 százalékot esett, de a keddi kereskedés végén a Wall Street-i tőzsdék is alacsonyabban zártak a nyitó indexnél a Reuters szerint. Az ázsiai chipgyártókat is elérte a zuhanás szele: a japán Advantest, az Nvidia egyik beszállítója 7 százalékot, a tajvani TSMC több mint 5 százalékot, míg a dél-koreai SK Hynix 7,7 százalékot vesztett értékéből.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.