Megérkezett a honvédség új, Brazíliából rendelt szállítógépe – fotókkal

Már magyar felségjelzéssel landolt a kecskeméti katonai repülőtér betonján az első KC-390 Millenium szállítórepülő.

  • hvg.hu

Csütörtökön landolt Kecskeméten az első, magyar KC-390 Millennium katonai szállító repülőgép. Ez a repülő az első abból a kettőből, amit még 2020-ban vásárolt a Magyar Honvédség az Embraer brazíliai repülőgépgyártótól. 

A gép korábban már járt itt, de akkor még csak látogatóban, a gyártás utolsó fázisa előtt.

https://hvg.hu/tudomany/20240412_kecskemet-brazilia-repulogep-kc390-kepek

Ez a két gép veszi át az időközben hadrendből kivont AN-26-osok feladatait, de sokkal többet tudnak majd. A KC-390-esek 

  • akár 26 tonna hasznos terhet is képesek szállítani, amit ejtőernyővel is célba lehet juttatni róluk,
  • alkalmasak a Gripen vadászgépek légi utántöltésére, illetve
  • a rajtuk elhelyezhető, teljesen felszerelt betegágyak révén egészségügyi kimenekítési feladatra is. 

A gépek még brazil lajstomjellel repültek ide, de már Hungarian Air Force felirattal, és a vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Szállítórepülő századának logójával. Napokon belül megkapják a magyar lajtstromjelet, és megkezdődik a magyar szakszemélyzet kiképzése is rájuk. 

A fotóra kattintva galéria nyílik:

A honvédségi tájékoztatóból kiderül, hogy négy pilóta és öt load master (rakodásvezető) kiképzése már megtörtént Brazíliában, a második csoport pedig a következő 10 hónapban végzi a gyakorlati képzést a gépeken. A gépek hadrendbe állítása, mint írták, "egy új korszak kezdetét jelenti" csakúgy, mint annak idején a Gripenek.

https://hvg.hu/kkv/20240523_a-kormany-ujabb-gripen-vadaszgepek-beszerzeserol-targyal-a-saabbal

Hozzászólások