Bemutatta a GVH, hol talált kockázatot a magyar közbeszerzéseknél: az MR-gépeknél

A kormány vállalta az EU-pénzekért cserébe, hogy szigorúbban vizsgálják majd a közbeszerzéseket, első lépésként az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacán tartott a Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálatot.

  • HVG
Bemutatta a GVH, hol talált kockázatot a magyar közbeszerzéseknél: az MR-gépeknél

Egészség 2024

A HVG-ben kiemelten fontosnak tartjuk az egészséges életmódot, a betegségek megelőzését. 2024-ben először rendeztük meg a HVG Health Excellence 2024 rendezvényt és a betegközpontúságot díjazó HVG Betegbarát pályázatot.

A magyar kormány megígérte az Európai Bizottságnak, hogy tisztábbá teszi a közbeszerzéseket, sőt, egy cselekvési tervet is készített, a Gazdasági Versenyhivatal pedig be is jelentette: három olyan piacot talált, amelyeken meg kell vizsgálni, miért folyik túl sok tender úgy, hogy csak egyetlen pályázó jelentkezik. Nem biztos, hogy a magyar korrupciós kockázatok kapcsán a legtöbben elsőre erre gondolnának, de a GVH első körben az orvosi képalkotó diagnosztikai berendezések piacát vette vizsgálat alá.

Mint írták, a vizsgálat szeptember 24-én indult meg, és azért ezt a piacot választották a vizsgálódás tárgyának, mert az MR-, a CT-, az UH- és a radiológiai berendezések beszerzésekor 2019 és 2023 között kimagasló volt az egyajánlatos eljárások aránya.

A GVH munkatársai több helyszínen előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást is tartottak.

A következő lépésben, miután lezárul az információgyűjtés, a GVH-nak 30 napja van egy nyilvános jelentést készíteni. A testület ígérete szerint ezt még több más gyorsított ágazati vizsgálat fogja követni.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.