Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A találkozó témája az lett volna, miért nem fogadta meg Magyarország a több éve megtett ajánlásaikat.
Lemondta a most keddre és szerdára tervezett magyarországi látogatását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) vesztegetés elleni munkacsoportja. A döntést azzal indokolták, hogy „a magyar kormány nem biztosította miniszterek és magas rangú tisztviselők megfelelő képviseletét” a találkozóra.
A szervezet a Reuters beszámolója szerint azt közölte: a magas szintű látogatás témája az lett volna, miért nem történtek konkrét lépések a javaslataik megvalósításában.
Az OECD szerint a kormány kevéssé érti, hogy mennyire kitett a külföldi vesztegetési kísérleteknek, és megfelelő stratégiája sincsen az ilyen ügyek észleléséhez és feltárásához. Hozzátették azt is, hogy az ajánlásaik egy részét már több mint egy évtizede megfogalmazták.
A szervezet közleménye szerint a munkacsoport „továbbra is komolyan aggódik a külföldi vesztegetés elleni jogérvényesítés alacsony magyarországi szintje miatt”. A testület a következő plenáris ülésén folytatja a magyarországi helyzet értékelését. Intézkedéseket is terveznek bevezetni, hogy rávegyék a magyar kormányt az újbóli együttműködésre.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Az izraeli légicsapások egy Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Van, ahol így is majdnem negyven fok lehet ma.
Amerikai kutatóknak sikerült csodát tenniük.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.