Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Központi Statisztikai Hivatal második, részletes adatközlése az elsőnél jóval borúsabb képet fest.
Az elsőre bejelentett 187 millió euró helyett 470 millió euróval romlott Magyarország külkereskedelmi egyenlege szeptemberben, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal a kilencedik hónapot illető második, már részletes adatközléséből. Az egyenleg 284 millió euróval kisebb többletet mutatott az első becslésben közöltnél.
A KSH hétfő reggeli közleménye szerint szeptemberben a kivitel volumene 3,5, a behozatalé 0,3%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. Az aktívum pedig a 187 helyett tehát 470 millió eurós romlás után már 949 millió eurót tett ki. Az export kiigazított volumene 0,9, az importé 0,8%-kal haladta meg az augusztusit.
2024 szeptemberben a kivitel értéke 12,5 milliárd euró (4949 milliárd forint), a behozatalé 11,6 milliárd euró (4574 milliárd forint) volt. Az egy évvel korábbihoz képest euróban kifejezve az export értéke 3,5%-kal csökkent, az importé 0,2%-kal nőtt. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 0,4%-kal mérséklődött, a behozatalé 0,4%-kal nőtt. A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 2,2, a behozatalban 2,6%-kal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A cserearány 0,4%-kal romlott. A forint árfolyama az euróhoz mérten 2,2%-kal gyengült, a dollárral szemben 1,7%-kal erősödött.
Az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 4,2%-kal csökkent, az onnan érkező behozatalé 3,9%-kal nőtt. A termék-külkereskedelmi mérleg 626 millió euróval romlott, 1285 millió eurós többlet keletkezett. Az export 76, az import 71%-át bonyolítottuk le ebben a viszonylatban.
Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 1,1, a behozatalé 8,7%-kal csökkent. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 155 millió euróval javult, 336 millió eurós passzívumot mutatott.
2024 január–szeptemberben a kivitel értéke 108 milliárd euró (42 ezer milliárd forint), a behozatalé 99 milliárd euró (39 ezer milliárd forint) volt. Január–szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.