Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A jövő évi költségvetés terhére biztosítanak forrást arra, hogy “megfelelő jogi lépéseket” tegyen meg az igazságügyi miniszter.
A szerda esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat az elveszített per kapcsán „kiemelt feladat megvalósításáról” és „további intézkedések megtételéről” szól, de nem magyarázza meg, miről van szó.
Megnevezi azonban az Európai Unió Bírósága C-123/22. számú Bizottság kontra Magyarország ügyben hozott ítéletét, amely arról szólt, hogy mivel Magyarország nem tartotta tiszteletben az uniós jog szabályait, egyebek közt a nemzetközi védelmet kérelmezők befogadására és a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszatérésére vonatkozó eljárások területén, közel napi négyszáz millió forintot kell fizetnie.
Az ügyben egy 200 millió eurós átalányösszeget is kiszabtak, illetve ősszel további 93 millió forintos bírsággal is sújtottak, miután a kormány nem volt hajlandó kifizetni a büntetést.
A „kiemelt feladat megvalósításához szükséges forrás biztosításáról” című határozat most azt mondja ki: a kormány egyetért az EU-Bíróság említett „ítéletével kapcsolatban további intézkedések megtételének szükségességével”. Felszólítja Tuzson Bence igazságügyi minisztert, hogy azonnal „tegye meg a megfelelő jogi lépéseket”, Varga Mihály pénzügyminisztert pedig, hogy „gondoskodjon” az említett „feladatok előkészítéséhez és megtételéhez szükséges” legfeljebb 600 millió forint „többletforrás rendelkezésre bocsátásáról” már a 2025-ös költségvetésből, amelyet egyébként még csak pénteken fog megszavazni az országgyűlés, és amelynek végrehajtásához a január 1-ével megszűnő tárca Szilveszterig hivatalban lévő vezetőjének már nem lesz köze.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.