Heves indulatokkal fogadták a román korrupcióellenes főügyészből európai főügyésszé vált Laura Codruta Kövesit Athénban. Az országot korrupciós botrányok rázták meg, sokan Kövesiben látják a korrupcióellenes intézkedések garanciáját, sokan pedig attól tartanak, politikai eszközként használják ezeket a vizsgálatokat. Kövesi a tőle megszokott határozottsággal reagált a görög kritikákra. „Csak a zsarnokokat kötelező szeretni” – nyilatkozta a főügyész, félig komolyan, félig viccesen reagálva az újságírói kérdésekre. Hozzátette, a korrupciós ügyekben érintettek között semmiképp sem törekszik népszerűségre, elég ha az unió állampolgárai bíznak benne.
Bizalomra szükség is van, mert a most feltárt kínai csempészhálózat a teljes európai közösséget behálózta, a nyomozati anyag szerint minden tagállamban jelen van, és jelentős veszteséget okozott az Unió minden polgárának. Csak a legutóbbi, júniusi razzia alatt 250 millió euró értékben foglaltak le csempészárut az athéni kikötőben. Több, mint két és fél ezer konténer volt tele olyan elektronikai termékekkel, textiláruval és cipőkkel, amelyeket az európai vámszabályokat megkerülve vittek be az Unió területére.
Az Európai Ügyészség hat ember ellen emelt vádat szeptemberben. A Calypso nyomozás által azonosítottak kínai állampolgárok, az áfacsalás mellett a pénzmosás, a korrupció vádja is felmerült ügyükben – az Európai Ügyészség közleménye szerint. Csak a pireuszi kikötőn keresztül Európába juttatott, és most lefoglalt elektromos kerékpárok esetében 25 milliós vámilleték, illetve 12,5 milliós áfakieséssel számolhat az unió. Mivel a most eljárás alá vont hálózat nyolc éve működik Európában, ezért az általuk becsült kár teljes összege eléri a 350 millió eurót a ki nem fizetett vámilleték és 400 millió eurót a be nem fizetett áfa esetében.
Laura Codruta Kövesi arra figyelmeztet, hogy magasan képzett, rendkívül felkészült bűnözői hálózatról van szó, ezért és az okozott kár mértéke miatt is határozott üzenetet kell közvetítenie az Európai Uniónak: megváltoztak a játékszabályok, az elmúlt évtizedben működő csempészet kora lejárt. A pireuszi kikötő jelentősége hónapról hónapra nő, ezért az ide irányuló figyelem is egyre fokozottabb. 2024-ben a kikötőt irányító vállallat 30 százalékos növekedést könyvelt el, a teljes bevétel elérte a 230 millió eurót. A társaság 67 százalékát egy kínai állami vállalat, a Coscos hajózási vállalat tulajdonolja, így az itt elkönyvelt nyereség is kínai kézbe kerül.
Az Athénban tárgyaló Laura Codruta Kövesi biztosítékot kért és kapott arra vonatkozóan, hogy a görög kormány támogatja a kínai csempészáru elleni nyomozást, növelik a nyomozásban résztvevő rendőrök, szakértők számát, és úgy módosítják az alkotmányt, hogy a hasonló visszaélések esetén a kormány tagjainak felelősségét is vizsgálni lehessen.
A görög Efsyn portálnak nyilatkozó Laura Codruta Kövesi a nemzetközi összefogás jelentőségét hangsúlyozta. Ennek az összefogásnak, az uniós tagállamok nyomozószerveinek nagy számú részvételének köszönhető a Calypso akció sikere, amelyet az áruforgalomra, marketingre vonatkozó nagy adatbázisok összekapcsolásával és elemzése segített. Emlékeztette a görögöket arra, hogy 2019-es európai főügyészi kinevezését a korrupciós ügyekkel küzdő Románia sem támogatta, továbbá hozzátette „jellemző”, hogy Magyarország eddig nem csatlakozott az Európai Ügyészséghez.
Ez a cikk a Pulse nemzetközi sajtós együttműködés részeként született, közreműködött Maria Psara (Efsyn)
PULSE Projekt
A PULSE Projekt határokon átívelő újságírói együttműködés, amelynek keretében a HVG és az EUrologus csapata 12 másik európai szerkesztőséggel közösen dolgozik elemző és tényfeltáró cikkeken. A projekt az Európai Bizottság támogatásával jött létre.