Egyre merészebb téteket tesznek a befektetők a Magyarországon az áprilisi sorsdöntő választások előtt – írja a Bloomberg, amely szerint a jelek arra utalnak, hogy ellenzéki győzelemre fogadnak, ami révén közelebb kerülhet az ország az Európai Unióhoz, és megnyílhatnak az eddig elzárt pénzcsapok.
A lap felidézi, hogy
- a BUX-index 16 százalékkal emelkedett januárban, amire öt éve nem volt példa,
- a forint kétéves csúcs közelében van az euróhoz képest,
- 1 százalékponttal csökkent a befektetők által a magyar államkötvényeken a németekkel szemben megkövetelt extra hozam.
A logika az, hogy a felmérésekben jósolt ellenzéki győzelem esetén az ország visszakerül az EU fősodrába, az újrainduló támogatások pedig felpörgetik a gazdaságot, de akkor sem várható jelentős negatív reakció, ha mégis marad az Orbán-kormány, mivel fennmarad a status quo – idézik Szabó Viktort, az Aberdeen Csoport elemzőjét, aki azt is mondja:
A politikai folytonosság enyhe eladási hullámot eredményezne, míg egy meggyőző ellenzéki győzelem komoly emelkedést hozhat.
A lap emlékeztet: a Tisza Párt azzal kampányol, hogy visszaszerez 20 milliárd dollár értékű befagyasztott uniós támogatást, és elindítják az euró bevezetésének folyamatát.
A képviselőjelöltek után csúcsszakértők igazolása van soron. A Tisza Párthoz csatlakozó vezetők között olyanok is akadnak szép számmal, akik a szavazóikhoz hasonlóan egy mérsékeltebb Fideszben még otthon érezték magukat.
Nyitókép: HVG / Reviczky Zsolt, Túry Gergely