A magyarok mindössze 20 százaléka érzi úgy, hogy jobban él, mint négy évvel ezelőtt, 39 százalék szerint romlott az életminősége, 36 százalék pedig nem észlelt változást – derült ki a 21 Kutatóközpont felméréséből, amely a 24.hu megbízásából készült.
A kutatás szerint a Fidesz-szimpatizánsok 44 százaléka vélekedik úgy, hogy javult az életminősége az elmúlt években, nagyjából ugyanennyien érzik változatlannak a helyzetüket, és csak 12 százalékuk számolt be romlásról. A Tisza Párt szavazóinál a negatív válaszok aránya 55 százalék volt, a pozitívaké pedig 8 százalék.
A 21 Kutatóközpont arról is megkérdezte az embereket, hogy egy ötös skálán miként értékelik a kormány munkáját: az összes válaszadó épphogy csak kettest adott. A kérdésben pártszimpátia alapján itt is nagy különbség mutatkozik, ugyanis míg a fideszesektől négyes alát, a tiszásoktól egyest kaptak Orbánék.
Ahogy az előző kérdésben, ebben is a fiatalok a kritikusabbak: a 65 év felettiek átlagosan 2,64 pontot, a 18 és 29 év közöttiek mindössze 1,54 pontot adtak a kormánynak.
A kutatás végül arra is kíváncsi volt, hogy az emberek melyik párttól remélik azt, hogy javítani tudna az anyagi körülményeiken. A megkérdezettek 38 százaléka a Tiszától várja a javulást, 30 százalék a Fidesztől, és 31 százalék volt azoknak az aránya, akik nem tudtak erre választ adni. Ebben a kérdésben a 65 év felettiek 48 százaléka a Fideszt jelölte meg, a 30 év alattiak között pedig 69 százalékban vannak azok, akik a Tiszától várják a javulást.
https://hvg.hu/itthon/20260410_publicus-intezet-kozvelemeny-kutatas-tisza-part-fidesz
Nyitókép: HVG / Fazekas István